Steve McDermott

Megrendelem a könyvet.

A szerző, miután bevallása szerint az élet szinte minden területéről tanulmányozott olyan embereket, akiknek a teljesítménye nagyon elmaradt az átlagtól, arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy ezek a nagyon különböző emberek ugyanazt a hatékony sikertelenségi stratégiát alkalmazták. Meglátása szerint a sikeres emberek sosem érzik úgy, hogy a megélhetésükért dolgoznak, míg a legtöbb sikertelen nem szereti vagy egyenesen utálja a munkáját és vért izzad, hogy egy helyben toporogjon. Könyvében McDermott felfedi a sikertelenség titkos, de kipróbált 44,5 lépését. Aki követi őket, garantáltan parkolópályára állítja az életét. Folytatjuk múlt héten elkezdett sorozatunkat, amelyben a könyvből szemezgetett elrettentő példákat közlünk.

Dermott 17. (anti)tippje

Soha ne tegyünk semmit, amivel beleköpnénk valakinek a levesébe! Ne tegyünk semmit, ami a szokásostól eltér vagy új! Úgy általában: semmit ne tegyünk! Az önképző lúzerek maguktól is tudják, hogya semmitt evés a legkönnyebb életstratégia a világon. Ha mégis rászánjuk magunkat a cselekvésre, hatalmas ugrásokkal szökelljünk – hiszen úgy sokkal nagyobbat lehet esni! William James amerikai pszichológus szerint: „A felelős bátorságot kellene propagálni.” A bukásra játszóknak éppen ezért kerülniük kell a felelősséget, ha már bátorságból kijutott nekik. Legyünk meggondolatlanok, vakmerők és önpusztítók, és ne törődjünk a következményekkel! A kockázatelemzést kerüljük, lehetőleg ugorjunk azonnal az ismeretlenbe! Ha biztosra akarunk menni: ejtőernyő nélkül. A bukás gyors és sikeres lesz, sőt ebben az esetben végleges.

Kudarcrecept

A kockázatvállalás fokozat kérdése, csakúgy, mint az előzés – mennyire kell belátnod az utat ahhoz, hogy biztonsággal előzhess? „Ha az élet nem kockázatok sorozata, akkor semmi sem az” – mondta Helen Keller, aki süketnéma létére oly sok mindent elért az életben, hogy beválasztották a XX. század legnagyszerűbb száz embere közé. Kutatások szerint azok, akiknek alacsony az önbizalmuk, általában a kockázatokat is rosszul ítélik meg, és jellemzően szörnyű eredményeket produkálnak. Nincsenek kockázatvállalási tapasztalataik, és sosem elemzik a helyzetet, mielőtt cselekednének. Éppen ezért gyorsan hozz döntést és gyorsan változtatgasd! Add fel az első próbálkozás után!

Ha nem sikerül első alkalommal eljutni az általunk kitűzött szédítő magasságba, ahelyett , hogy megelégednénk az átlagos sikerrel, könnyen és gyorsan megindokolhatjuk, miért adjuk fel. Családunknak, barátainknak és kollégáinknak panaszkodhatunk: „Hiszen apait-anyait beleadtam, hogy gyors sikert érjek el, és nézzétek, mi lett belőle! Teljes sebességgel csapódtam a földbe, kész, véres massza lettem.” Hozzátehetjük: „Soha többé nem próbálkozom!” (Ne felejtsünk el mély, csalódott sóhajt hallatni befejezésül!) Az ún. „gyors siker” mott ójának Jarvis Cocker énekes megjegyzését tenném meg: „12 évünkbe telt, hogy egyik napról a másikra sikeresek legyünk.”

Kitűnő stratégia, ha időről időre garantáltan balsikerrel végződő tevékenységekbe fogunk, anélkül, hogy vállalnánk érte a személyes felelősséget. Így elaltathatjuk ismerőseink gyanúját, és mindenki azt fogja hinni, hogy peches létünkre azért dicséretesen próbálkozunk. Az igazság persze az, hogy gyávák vagyunk és annyi önbecsülésünk sincs, mint egy aranyhalnak.

Előfordulhat persze, hogy valaki nem kívánja végtagtörésekkel bizonygatni embertársainak önnön bátorságát. Ebben az esetben a hősiesség látszatát azzal tudjuk a legjobban fenntartani, ha környezetünkben mindenkit meggyőzünk az ejtőernyőzés - sőt a repülés - veszélyeiről. Ha el tudjuk hitetni ismerőseinkkel, hogy új dolgokba fogni borzasztó veszélyes, akkor ki se kell mennünk a repülőtérre.

Kitűnő stratégia, ha időről időre garantáltan balsikerrel végződő tevékenységekbe fogunk, anélkül, hogy vállalnánk érte a személyes felelősséget.