2008. január. 02. 15:40 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 02. 15:35 Karrier

Meghosszabbították a közmunkaprogramot Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében júniusig 2230 álláskereső számára biztosítanak ideiglenesen munkalehetőséget közmunka keretében, 1,4 milliárd forintból, a megye 248 településén.

A szociális és munkaügyi miniszter 2 milliárd forinttal növelte a program költségvetését, ezáltal az ország több mint 900 településén június 10-ig meghosszabbíthatják 7600 közmunkás foglalkoztatását - mondta Tóth Edit, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ munkatársa.

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek és a pólusvárosok álláskeresőit segítő pályázati kiírásra eredetileg 2,5 milliárd forintos keret állt rendelkezésre, a munkaerőpiaci alap év végi maradványa azonban lehetővé tette újabb források bevonását, és így a program meghosszabbítását.

A nyertesek a támogatás teljes összegét bérekre és járulékokra költhetik, hiszen a náluk alkalmazott közmunkások már rendelkeznek szerszámmal, munkaruhával, ugyanakkor a foglalkoztatás időtartamának meghosszabbítására a pályázóknak pontos munkaprogramot kell benyújtaniuk meghívásos pályázat keretében.

A közmunkaprogramok értéke az elmúlt évben 13 és fél milliárd forintra nőtt. A 12 különféle közmunkaprogramban 23 ezer ember talált átmeneti megélhetést, a 3-8 hónapos időszakban legalább a minimálbért megkeresték.

Mintegy háromezer közmunkás kapott a programokhoz kapcsolódó szakmai vagy szakmai jellegű képzést is. A támogatások csaknem kétharmada a leghátrányosabb és a munkaerő-piaci szempontból legnehezebb helyzetű kistérségekbe jutott.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.