Hallássérült fiatalok a munkaerő-piacon
Sikeres volt a Hallássérült fiatalok munkaerő-piaci segítsége című mintaprojekt, amelynek folytatása érdekében a szervezők pályázatot adnak be az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz (OFA).
URLguru |
Az induláshoz a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól kaptak 1,2 millió forintos támogatást. Ebből a pénzből fél éves képzést szervezett a Humán Rent Magyarország Kft., valamint András Péter mérnök-informatikus, aki jelnyelvi tolmácsolással is segítette a tananyag elsajátítását.
A cég vállalta azt is, hogy munkahelyet keres a tanfolyamot sikeresen elvégző 12 fiatalnak, amit teljesített az idei év elején. A munkáltatók is jól jártak az átlagosnál nagyobb precizitással, szorgalommal dolgozó fiatalokkal - mutatott rá Teleki Judit.
A program előkészítésében részt vett az Értelmiségi Hallássérültek Egyesülete, feltérképezve azokat a fiatalokat, akik általános iskolát végeztek vagy érettségiztek, de szakma hiányában nehéz elhelyezkedésük, amit a kudarcok, elutasítások tovább nehezítenek. Nekik jelenthet majd nagy segítséget, ha az OFA támogatásával sikerül képzettséghez, munkához jutni - hangsúlyozta Teleki Judit.