2006. november. 01. 16:40 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 01. 16:55 Karrier

Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség alakult

A világ 166 millió munkavállalóját tömöríti a Bécsben megalakított Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC), amely a nemzetközi szakszervezeti mozgalom egységesülésének a jegyében jött létre a globalizálódó világ körülményei között.

Az öt kontinens 156 országának szakszervezeteit tömörítő szervezetet azt követően alakították meg, hogy kedden megszűnt a szociáldemokrata irányultságú Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége (ICTFU), valamint a kereszténydemokrata elveket szem előtt tartó Munkavállalók Nemzetközi Szövetsége (IUF), és kimondták egyesülési szándékukat.

A brüsszeli székhelyű ICTFU-t 1949-ben Londonban hozták létre, és 241 szakszervezeti szövetség tartozott hozzá mintegy 155 millió szervezett munkavállalóval. Az 1920-ban Hágában alakult IUF-hez pedig 144 nemzeti szakszervezeti szövetség csatlakozott. Az újonnan alapított ITUC központja Brüsszelben fog működni.

A bécsi vásárvárosban megrendezett háromnapos alapító kongresszus megnyitóján mintegy 1600 küldött vett részt több mint másfél száz ország szakszervezeti szövetségeinek képviseletében. Heinz Fischer osztrák elnök felszólalásban rámutatott, hogy a szakszervezetek a demokratikus társadalom fontos részét képezik, és egységes nemzetközi szervezetük megalakítása után szövetségeseket kell keresniük.

Guy Ryder, az ITUC főtitkára szerint továbbra is demokratikus és független szakszervezeti mozgalomra van szükség. A főtitkár már az alapító kongresszus előtt tartott sajtóértekezleten is rámutatott: nincs alapja a nemzetközi szakszervezeti mozgalom további megosztottságának, tekintettel az új kihívásokra, például a globalizációnak a munkaerőpiacra gyakorolt hatására.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.