2006. október. 11. 16:10 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 11. 16:10 Karrier

Horvát-magyar-szlovén szakszervezeti tanács alakult

Négy magyar és öt horvát megye, illetve két szlovén régió konföderációja részvételével megalakult Európa 42. Interregionális Szakszervezeti Tanácsa a dél-zalai Bázakerettyén.

Az Európai Unió bővülése, a Baltikumtól az Adriáig kialakuló észak-déli gazdasági, kereskedelmi tengely kulcskérdéssé tette a határokon átnyúló érdekképviseleti szerveződések szerepének megerősítését.

„Ebből, valamint a sokéves, kétoldalú alkalmi együttműködések intézményesítésének igényéből fakad Európa 42. Interregionális Szakszervezeti Tanácsának létrehozása” - mondta Ujvári Károly, az MSZOSZ zalai képviselet-vezetője az alakuló ülésen. Hangsúlyozta: egyúttal egy, már sikeres példát követnek, hiszen a burgenlandi és a nyugat-dunántúli önkormányzatok által korábban létrehozott West-Pannon Eurórégióhoz sikeresen „fűződött fel” a 39. Interregionális Szakszervezeti Tanács.

A horvát szakszervezeti szövetség elnöke, Anna Klizevics a szociális Európa kiteljesítése mellett kiálló fontos testületnek nevezte a határokon átnyúló szakszervezeti tanácsot.

A szlovén konföderációt képviselő Milan Utrosa az eltérő gazdasági, szociális viszonyokat is figyelembe vevő érdekvédelem összehangolását, a határ menti övezetekben foglalkoztatottak, ingázók munka világát érintő jogismeretének fejlesztését hangsúlyozta.

A négy magyar - baranyai, somogyi, vasi és zalai - valamint összesen hét horvát és szlovén konföderáció képviselői elfogadták és aláírták az Interregionális Szakszervezeti Tanács létrejöttét kimondó okiratot, annak alapszabályát és jóváhagyták a 2007-re szóló feladattervet.

A régióközi szakszervezeti együttműködés alapdokumentuma többek között az ágazati szakszervezetek és az üzemi szintek munkakapcsolatának fejlesztését, a multinacionális cégek leányvállalatainál dolgozók érdekvédelmének koordinálását, valamint regionális rendezvények, továbbképzések szervezését és információs rendszer kiépítését irányozza elő.

A három ország 11 konföderációja közösen indul majd a határ menti humánerőforrás-fejlesztést célzó uniós pályázatokon is.

A horvát-magyar-szlovén szakszervezeti tanács döntéshozó fóruma az 55 fős konferencia. Az együttműködést irányító-koordináló elnökség rotációs alapon betöltendő elnöki tisztét az első évben a Zala megyei Ujvári Károly látja el.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.