Kiss Péter: Hét év alatt 900 milliárd jut emberi erőforrásra
Az Európai Unió támogatásának köszönhetően a következő hét évben 900 milliárd forint használható fel az Új Magyarország Fejlesztési Program keretében emberi erőforrás fejlesztésre - mondta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter.
A támogatás lehetőséget teremt a munkanélküliség által leginkább sújtott régiókban a foglalkoztathatóság és a foglalkoztatás bővítésére - közölte a szociális és munkaügyi miniszter, amikor felkereste a 18 százalékos munkanélküliséggel küszködő hevesi kistérség egyik munkaadóját.
A források, elsősorban a foglalkoztathatóság megteremtését szolgálják, a képzések, a szociális és a munkaerő piaci programok összekapcsolása, valamint a célzott foglalkoztatás erősítése útján - mondta Kiss Péter.
Kontra Gyula, Heves polgármestere, a kistérségi tanács vezetője elmondta, hogy a munkanélküliek többsége a roma népességből kerül ki a kistérségben. Velük kapcsolatban a legnagyobb gond az, hogy gyakorlatilag foglalkoztathatatlanok: Hevesen például a 750 munkanélküliből 450-en funkcionális analfabéták. Ez azt jelenti, hogy képzés nélkül nem is lehet alkalmazni őket. Ebben a helyzetben jelenthet segítséget a Humán Erőforrás Fejlesztési Operatív program végrehajtása - mondta a polgármester.