2006. július. 24. 08:08 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 24. 08:09 Karrier

ÁFSZ: állás- és képzési ajánlatok WAP-on

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat állás- és képzési ajánlatairól azok is tájékozódhatnak elektronikus úton, akik nem rendelkeznek internet kapcsolattal, a szolgálat információi ugyanis július 1-jétől a mobil telefonok WAP funkciójával elérhetők.

A szolgálattól kapott információ szerint naponta átlagosan 5 ezren keresik fel a WAP oldalakat. Az egyik mobiltelefon társaság július 1-jétől egy hónapig ingyenesen biztosítja az Állami Foglalkoztatási Szolgálat állás- és képzési ajánlatainak elérhetőségét, egy másik társaságnál pedig valamennyi WAP-os szolgáltatás ingyenes a hétvégéken.

Csongrád megyében illetve Vas megyében már évek óta biztosítja a helyi munkaügyi központ ügyfeleinek a WAP-os szolgáltatást. Az országos alkalmazáshoz ezeket a tapasztalatokat is hasznosították.

Az állást kereső a WAP segítségével elsőként kijelöli, hogy melyik megyében, kerületben szeretne munkát vállalni, majd ezt követően adhatja meg az iskolai végzettségre és fizetési igényre vonatkozó információkat az automatikus kereséshez. Válaszai után zárójelben megjelenik, hogy az adott igényre hány álláshely található a regisztrációban.

Az egyes ajánlatok megnevezik a munkakört, a várható keresetet, a szükséges iskolai végzettséget, a szakképesítést, a munkavégzés helyét, a munkáltató nevét, a telefonszámát. A képzési lehetőségek listája hasonló módon hívható le, a képzésre való jelentkezést is felkínálja a szolgáltatás.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.