A PDSZ tiltakozik az óraszámok emelése és az elbocsátás ellen
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint éppen eleget dolgoznak a pedagógusok, így nem támogatják a kormány több munkát előirányzó terveit, s az oktatók létszámának csökkentését.
A jelenlegi helyzetben elfogadhatatlannak tartja a pedagógusok kötelező óraszámának emelését, s az az álláspontja, hogy a közoktatásban dolgozók tudását, készségeit a rendszeren belül kell tartani, ennek ellenkezője ugyanis az oktatás minőségének gyors romlását idézi elő – közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke.
Korábban a Népszabadság azt írta, hogy a koalíció által elfogadott oktatási program két éven belül húszról huszonnégyre emelné a tanárok kötelező óraszámát, aminek következménye akár tízezer fős létszámleépítés is lehet. A pedagógusok béremelésük egy részét differenciáltan, a munka minőségétől függően kapják majd – hivatkozott az újság értesüléseire.
Kerpen Gábor elmondta, hogy a PDSZ a Közoktatáspolitikai Tanács keddi ülésén hivatalos választ vár ezekről a kérdésekről az oktatási tárcától. Emellett a szakszervezet reprezentatív felmérést készít a közeljövőben a pedagógusok heti munkaidejük alatt elvégzett feladatairól. Nem igaz, hogy a pedagógusok nem dolgoznak heti negyven órát – szögezte le az érdekvédő.
Szerinte a legutóbbi oktatáspolitikai elképzelések – például az integrált oktatás – az intézményekben többletfeladatokkal járnak, amelyek személyi, tárgyi és anyagi feltételeit biztosítani kell.