2006. április. 30. 14:35 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 30. 14:40 Itthon

Szakszervezeti követelések május 1-re

Az országos szakszervezeti szövetségek a foglalkoztatás javításáért, a munkavállalói jogok érvényesítéséért és a magyarországi bérek uniós felzárkóztatásáért emelnek szót május elsejei megmozdulásukon a fővárosban - közölte Szabó Enikő, a rendezvény kommunikációs vezetője vasárnap.

A résztvevők fél tíztől gyülekeznek a Kodály köröndnél, az ott felállított színpadon a pályakezdők képviselői adnak helyzetértékelést és tesznek javaslatokat. Ezt követően a budapesti munkavállalók táblákkal a Hősök tere felé vonulnak, ahol a másik színpadon az országos szakszervezeti szövetségek vezetői foglalják össze, mit várnak az új kormánytól a munkavállalók helyzetének javításáért - tette hozzá a kommunikációs vezető.

A budapesti városligeti rendezvényen a hat országos szakszervezeti konföderációból négy vesz részt: az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés.

A Liga Szakszervezetek, valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége nem képviselteti magát. A Liga Szakszervezetek külön tartanak demonstrációt az Alkotmány utcában, tiltakozva a munkaadói jogsértések ellen.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.