Egészségügyi gondokat is okozhat a piszkálódás

A munkahelyi stressz fogalmát előbb vagy utóbb, sajnos, minden munkavállaló megismeri. A feszes határidők, a túlterheltség, a rendezetlen munkakörnyezet, az inkompetens vezetés vagy a kiélezett versenyhelyzet mind munkahelyi stresszhelyzetet eredményezhet. Ha azonban a kellemetlenségek kifejezetten ellenségessé és szisztematikussá válnak, abban az esetben beszélhetünk az ún. „mobbing” jelenségéről – ezt az angol szakszót a magyar munkapszichológus kutatók „munkahelyi pszichoterror”-nak fordítják. A pszichoterror kifejezés első hallásra talán túl erősnek tűnik, a valóságban azonban tényleg igen kiélezett konfliktusokról van szó. Nehezen ragadható meg, hogy konkrétan milyen jelenségcsoportot nevezhetünk egyértelműen mobbingnak. Egy dolog azonban vitathatatlan: a munkahelyi pszichoterror elleni fellépés elkerülhetetlen, mivel a mobbing mindenkinek rossz. Egyaránt rossz a sértettnek, az elkövetőnek és a munkáltató cégnek, közvetetten a társadalom egészének. Ezt felismerve támogatta az Európa Tanács a Daphne program keretében egy nemzetközi kutatási projekt megvalósítását, amelynek második szakaszában már Magyarország is részt vett.

Mi alapján dönthetjük el egy kellemetlen munkahelyi szituációról, hogy az kimeríti-e a pszichoterror fogalmát? Mobbingról akkor beszélünk, ha a sértettel szembeni ellenséges  akciók megszaporodnak, minimum hetente ismétlődnek, és több hónapon keresztül tartanak. Az ellenséges megnyilvánulások kifejezetten személyeskedő jellegűek is lehetnek, illetve irányulhatnak a sértett szakmai tevékenységére: például aránytalanul sok vagy aránytalanul kevés munkát bíznak rá, visszatartanak munkájához szükséges információkat,  félretájékoztatják, megalázó feladatokat bíznak rá. A személyeskedés szintjén mobbingnak minősül, ha rendszeresen összesúgnak kollegái a sértett háta mögött, kirekesztő módon viselkednek vele, gúny tárgyává teszik stb. Kifinomult zaklatási taktikák egész listájával lehetne még folytatni a felsorolást, lényegében a mobbing a sértett szakmai és személyes önrendelkezési jogának semmibevételéről, a hatalommal való visszaélésről szól. Annak ellenére, hogy a kívülálló számára a pszichoterror célja megfoghatatlannak tűnhet – csakúgy, mint a felelősök meghatározása –, nagyon is konkrét érdekek állnak mögötte. A mobbing irányulhat előnyösebb szakmai pozíció vagy gazdasági előny megszerzésére, vagy mozgatórugója lehet az egyéni „magasabbrendűség” fitogtatása, illetve mindkettő együtt.

Tipikus pszichoterror-történet például egy középkorú kanadai termékmenedzser esete, akit fiatal, újonnan kinevezett főnöke a legváltozatosabb eszközökkel lehetetlenített el munkahelyén. Információ-visszatartás, túlterhelés és észszerűtlen munkaszervezés eredményeként fellépő hibákért többször nyilvánosan megalázta beosztottját, majd informális helyzetekkel visszaélve gúny tárgyává tette a munkatársak körében. A férfi először szóban védekezett, próbálta racionálisan elmagyarázni, hogy mi is a helyzet valójában, de mivel érvei hatástalanok maradtak, a túlélésre kezdett játszani: a közelgő nyugdíj reményében inkább diplomatikusan hallgatott. Szerencséje volt, mert egy „kis gyomorbajjal” ugyan, de megúszta, és a nyugdíjkorhatár eléréséig megtartotta állását.

Nem volt ilyen szerencsés az az angol nővér, aki hosszú távú szerződéssel dolgozott egy újonnan alapított, viszonylag kevés főt foglalkoztató klinikán, ahol a tekintélyelvű, zárt kommunikációs szokások, illetve a beosztottak közötti rivalizálás és pletykálkodás volt jellemző. A nővérnek egy baleset következtében több mint nyolc hónapot kellett táppénzen töltenie. A nyílt pszichoterror a táppénzről való visszatérése után kezdődött: szakmailag és szociálisan elszigetelődött, végül a kialakult helyzet az elbocsátásához vezetett.

A munkahelyi pszichoterrorról szóló személyes történetek részletei általában bonyolultak. A sértettek, akik vállalják történeteik nyilvánosságra hozatalát, gyakran rögeszmésen ismételgetik érveiket, a konfliktus után még sokáig nem tudnak érzelemmentesen nyilatkozni az elszenvedett sérelmekről. Hogy viselkedésüket megértsük, fontos tisztában lenni a pszichoterror lehetséges személyes következményeivel. Kutatások feltárták, hogy a pszichoterror nemcsak a munkaszervezetre, de az emberi egészségre is negatív hatást gyakorol. Nyugat-Európában megdöbbentő adatok számolnak be a sértettek túlnyomó többségénél jelentkező, hosszabb távú egészségkárosodásról; sőt, mobbingra visszavezethető halálesetekről is. Pszichoszomatikus tünetek, depresszió, a rossz közérzetből adódó szervi megbetegedés (gyomorbaj, szívinfarktus stb.), illetve öngyilkosság mind-mind lehet a pszichoterror következménye. Mindezek a következmények érintik a munkáltatót is, gazdaságilag.

A témával foglalkozó társadalmi szervezetek tapasztalatai alapján elmondható, hogy noha egyes országokban már törvényi szinten is kezelik a mobbing eseteit, a sérelmek orvoslása gyakran elmarad, vagy csak részlegesen valósul meg. Például anyagi kárpótlás formájában követik meg a sértettet – elmulasztva egyidejűleg az erkölcsi rehabilitációt –, ami a pszichés gyógykezelés költségeit esetleg fedezi, a gyógyulást viszont nem feltétlenül garantálja. Mindemellett a pszichoterror a sértett számára többnyire a munkahely elvesztését eredményezi.

Sokféle elmélet született a „mobbing-áldozattá válás” valószínűségéről, melyek lényegüket tekintve személyeskedő vagy sztereotipizáló jellegű elgondolások, és gyakran stigmatizálják a sértettet. Lényegében bárki válhat pszichoterror célpontjává, akár vezető beosztású szakembert is terrorizálhatnak beosztottjai, mivel a mobbing kibontakozásának egyik oka a rosszul szervezett munkafolyamatokban rejlik. Ezenkívül vannak olyan pszichoszociális kockázati tényezők, amelyek szerepet játszhatnak abban, hogy bizonyos társadalmi csoportokból jelentősebb arányban kerülnek ki pszichoterror-sértettek. A hagyományosan diszkriminált csoportok tagjai – például a romák, a melegek vagy a nők – nagyobb eséllyel kerülhetnek munkahelyi pszichoterror-szituációkba. Óvatosan kell azonban használni az „áldozat” kifejezést, mivel a pszichoterror sértettjeinek nem feltétlenül kell áldozattá válnia. Az érdekérvényesítő magatartás elsajátításához és támogatásához nélkülözhetetlen a sértett külső környezetének, így családjának, munkahelyének, továbbá a körülvevő társadalomnak értő és segítő aktivitása. Legfontosabb annak megértése, hogy a munkahelyi pszichoterror a látszat ellenére sosem a két fél személyes magánügye probléma, egy munkatárs „kicsinálása” csak olyan társadalmi környezetben lehetséges, ahol egymás emberi méltóságának, szakmai autonómiájának a tisztelete, illetve a csapatszellem hiányzik a munkahelyi kultúrából.

Süvecz Emese
MONA Alpítvány
A mobbingról szóló cikksorozatot az Európa Tanács Daphne programja támogatja.