2005. november. 23. 11:06 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 23. 11:13 Karrier

Magyar vállalkozások ellen szűnt meg eljárás Németországban

Ötven magyar vállalkozás ellen indult az elmúlt években német részről eljárás, abból kilencet szüntettek meg ebben az évben, ezek a vállalkozások kártérítésért folyamodhatnak – közölte Tóth Boldizsár, a Nemzetközi Vállalkozók Egyesületének elnöke.

A magyar vállalkozó a Pannonia, illetve Bunda fedőnéven lefolytatott német akciókra utalt, amelyek razziákban, házkutatásokban és peres eljárások megindításában csúcsosodtak ki. A német hatóságok egyebek között adó- és társadalombiztosítási csalásokat, feketemunkát vetettek a szemére Németországban, a közép- és kelet-európai munkavállalók szempontjából liberalizált és nem liberalizált területeken működő magyar vállalkozásoknak. Tóth Boldizsár szerint a német hatóságok különösen Bajorországban, Stuttgart környékén, illetve Köln és Bonn környékén voltak aktívak, az észak-német ügyészségek ebben nem vettek részt. Az elnök elmondta, hogy a németek már 2002-ben és 2003-ban is nyomoztak, magyarországi nyomozásaikat illegálisnak minősítette.

A vitás kérdéseket német-magyar vegyes bizottság, ezen belül is szakmai munkacsoport igyekszik rendezni. Megpróbálják egyebek között a kiküldetési kritériumokat tisztázni. A németek változatlanul ragaszkodnak ahhoz, hogy a magyar vállalkozásnak az árbevétel 25 százalékát Magyarországon kell produkálnia.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.