A Nemzeti Választási Bizottság határozata még nem jogerős, három napon belül lehet jogorvoslattal élni ellene.
Kiadta Cseh Katalinnak Fekete-Győr András országgyűlési képviselői mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság kedden – írja az MTI.
Fekete-Győr András a 2022-es parlamenti választáson a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, az LMP – Magyarország Zöld Pártja és a Párbeszéd Magyarországért Párt közös listájának 5. helyén szerzett mandátumot, de mivel nemrég az Országgyűlés úgy szavazott, hogy egy, az ellene még októberben hozott jogerős összeférhetetlen a képviselői mandátummal, távoznia kellett a parlamentből.
Mint ismert, a Momentum egykori elnöke 2018. december 13-án, az ellenzék által „rabszolgatörvénynek” nevezett túlóratörvény ellen tartott tüntetésen füstbombát dobott a rendőrsorfal mögé. Az ügyészség ugyan 2020. szeptemberben indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül, büntetővégzéssel szabjon ki 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést a politikusra, de ő ragaszkodott a tárgyaláshoz. Fekete-Győr András 2022-ben kérte az országgyűlési mentelmi bizottságától, és 2024 őszén a Fővárosi Ítélőtábla társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszakért egy év börtönre ítélte. A büntetést a törvényszék két év próbaidőre felfüggesztette.
A jogszabály szerint a listán szerzett mandátum megüresedése esetén a jelölőszervezetek nevezheti meg, kinek kérik kiadni a mandátumot. A közös pártlistát állító jelölőszervezetek a pártlista 276. helyén szereplő Cseh Katalint jelentették be a megüresedett mandátum betöltésére.
Mivel a bejelentés megfelelt a törvényi előírásoknak, az NVB 13 igen szavazattal meghozta határozatát, amelyben kiadta Cseh Katalinnak az országgyűlési mandátumot. Az NVB határozata nem jogerős, ellene három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától.