Jake Sullivan nem volt hajlandó visszavonni Joe Biden Orbán Viktorra tett kijelentését, sőt, azt mondta, aggodalommal figyelik, ahogyan a kormány támadja a demokratikus intézményeket.
„Az elnök természetesen kitart a kijelentése mellett. Nem fogom visszavonni azokat” – mondta Jake Sullivan, Joe Biden nemzetbiztonsági főtanácsadója a Daily Mail beszámolója szerint. A lap szerint Sullivan Joe Biden egy korábbi, a magyar kormányban és a hozzájuk köthető propagandasajtóban felkapott és ott komoly botrányt keltő kijelentésével kapcsolatban kapott kérdéseket. Orbán Viktor a múlt héten Donald Trumppal találkozott, Biden pedig ezzel kapcsolatban azt mondta: „Trump azt gondolja Putyinról, hogy egy erős, rendes fickó. Tudják, kivel találkozik ma Mar-a-Lagóban? A magyar Orbán Viktorral, aki nyíltan kimondta, hogy szerinte a demokrácia nem működik, a diktatúrát keresi”.
Biden kirohanása után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekérette az Egyesült Államok magyarországi nagykövetét, David Pressmant, valamint arról beszélt, hogy „ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni senkitől sem. Még akkor sem, ha az adott személy éppen az Amerikai Egyesült Államok elnöke”.
Sullivant a tudósítók megpróbálták arról is faggatni, hogy vajon a Biden-kormány azt gondolja-e Magyarországról, hogy diktatúra, azonban a nemzetbiztonsági főtanácsadó elhárította a kérdést, és arra kérte a riportereket, hogy azt ne neki, hanem a demokrata elnök újraválasztásán dolgozó kampánystábnak tegyék fel. Azt mondta azonban, hogy az Egyesült Államok kormánya mély aggodalommal figyeli a magyarországi korrupciót, azt, ahogyan a kormány az igazságszolgáltatással bánik, valamint azt, hogy a kormány nyíltan támadja a demokratikus intézményeket.
Szijjártó Péter a Facebookon, egy rövid posztban reagált csütörtökön Sullivan szavaira. Azt írta, „tegnap tovább folytatta a Magyarország elleni hazugsághadjáratot a háború-, gender- és migrációpárti amerikai demokrata kormány”. Szerinte „Jake Sullivan megnyilvánulása világossá tette, hogy az amerikai demokraták nehezen viselik, hogy az európai progresszív liberális tenger közepén továbbra is van egy sziget, ahol büszkén valljuk: no war, no gender, no migration!”. A külügyminiszter állította: „továbbra is kiállunk a béke mellett, megvédjük a családokat az agresszív genderpropagandával szemben, és nem engedjük be az illegális migránsokat. Ha tetszik az amerikai demokratáknak, ha nem!”