Az eredeti hírek szerint Bálint Istvánné, Bicske fideszes polgármestere mondott volna beszédet az eseményen, amelyet nem a kegyelmi botrány miatt hirdettek meg.
Miután körbejárta a sajtót, hogy az ukrajnai háború miatt szombatra fáklyás békemenetet szerveztek Bicskére, szőrén-szálán eltűnte az erről szóló Facebook-posztok.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Fazekas Kartal, Óbarok polgármestere tett közzé felhívást, melyben azt is írta, hogy az eseményt Bicske és Óbarok polgármestereivel közösen szervezték.
Fáklyás békemenetet tartanak Bicskén, de nem a kegyelmi botrány miatt
A város polgármestere beszédet is mond majd a „kellemes szombat délutáni időtöltésen".
A csütörtök délelőtt még elérhető leírásában az szerepelt, hogy a szárligetieknek és a nagyegyháziaknak különbuszt is biztosítanak a központi ünnepségre, mely a Nagy-Magyarország emlékkőnél lesz Bicskén.
A városban a múlt héten a Mi Hazánk tartott fáklyás felvonulást „a homoszexuális pedofil botrány bűnpártolása ellen”. Dúró Dóra és Toroczkai László vezetésével egy 150 fő vonult az elnöki kegyelemben részesített pedofil bűnsegéd, K. Endre házától a bicskei gyermekotthonig.
A kegyelmi botrányt K. Endre ügye robbantotta ki, neki Novák Katalin köztársasági elnök tavaly adott kegyelmet, ebbe azonban nemcsak ő, hanem Varga Judit volt igazságügyi miniszter is belebukott, Balog Zoltán református püspök pedig lemondott a református zsinat elnöki posztjáról.
Kirúgták a Pázmányról azt az oktatót, aki nyilvánosan mentegette a bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekmények miatt elítélt exigazgatóját
Csókay László szerint a bicskei igazgató jól tudott bánni a gyerekekkel.