A köztársasági elnök szerint Magyarország a kárpátaljai magyarság miatt közvetlenül is érintett. „Oroszország nem győzhet" – jelentette ki.
Nagyon fontos, hogy elkerüljünk egy harmadik világháborút és megakadályozzuk a konfliktus eszkalációját – mondta Novák Katalin köztársasági elnök szerdán délelőtt a davosi Világgazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén.
Novák azt mondta, hogy továbbra is folytatni kell Ukrajna támogatását Oroszországgal szemben, Magyarország pedig szerinte a jövőben is ezt fogja tenni. Novák ezen mondata azért is furcsa, mert pont Magyarország miniszterelnöke volt az, aki megvétózta a legutóbbi uniós csúcson az Ukrajnának szánt EU-s támogatást, sőt kivonult, amikor a tagállami vezetők az ország EU-s tagjelölti státuszáról döntöttek. Novák szerint azonban „a NATO és az Európai Unió pillanatnyilag nem áll háborúban, és el kell kerülni azt, hogy katonailag bevonódjunk a konfliktusba. Nagyon fontos megőrizni azt, hogy békés és biztonságos országban élhessünk” – mondta.
Óvatoskodó választ adott viszont arra a kérdésre, hogy Ukrajna megnyerheti-ezt a háborút és győzelme szükséges-e Európa biztonságának fenntartásához: a köztársasági elnök szerint
Oroszország nem győzhet.
Míg a kormány propagandájában orrba-szájba tolja az orosz szólamokat és az energiahordozók importja miatt Magyarország vastagon kitett gazdaságilag is Oroszországnak, ezen pedig a háború kitörése után sem változtatott, Novák azon kevés vezető kormányközeli politikus közé tartozik, akik ha óvatosan is, de atlantista álláspontot képviselnek. Így ő az, aki rendszeresen kiáll Ukrajna mellett, be-beszólogat Oroszországnak. Most azt mondta, mindig is világossá tette, hogy el kell ítélni az orosz agressziót, és egyértelművé kell tenni, melyik fél az agresszor és melyik az, amelyiket megtámadták. Sőt, azt is mondta, hogy
nyilvánvaló, hogy Oroszország átlépte a Rubicont.
Majd rátért arra, ami a Fidesznek is visszatérő témája Kárpátalja miatt, és beszélt az ukrajnai magyarság helyzetéről. Szerinte ugyanis Magyarországot a kárpátaljai magyarság és földrajzi közelsége miatt nem csupán közvetve, de közvetlenül is sújtja az orosz agresszió.
„A háború és az agresszió soha nem lehet megoldás” – mondta. Kiemelte azt is, hogy Ukrajna béketervvel állt elő, ehhez pedig Magyarország is csatlakozott, így azon kell dolgozni, hogy létrejöhessen a béke.