Itthon hvg.hu 2023. november. 10. 09:00

Maradandó sérüléssel járó autóbaleset miatt két sofőr ellen is vádat emeltek

Maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség egy életveszélyes, és több súlyos sérüléssel végződő balesetben részes mindkét sofőrrel szemben. Egyikük az elsőbbségadást mulasztotta el, a másik a megengedett sebesség kétszeresével hajtott, emiatt nem tudta elhárítani a balesetet.

A vádirat szerint egy szolnoki férfi négy utassal az autójában 2021 október 28-án, délután, a 441. számú főúton derült időjárási és jó látási viszonyok közepette közlekedett. Egy útkereszteződéshez érve a stoptábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a védett útvonalon tőle balról érkező, a megengedett 40 km/óra sebességet több mint kétszeresen túllépve, mintegy 86-92 km/óra sebességgel közlekedő autónak.

A védett útvonalon haladó autó sofőrje észlelve, hogy a kanyarodó jármű nem tesz eleget az elsőbbségadási kötelezettségének, vészfékezett. Jelentős sebességtúllépése miatt azonban nem tudott megállni, ezért a járművével belecsapódott az útra szabálytalanul felhajtó autó oldalának, amely emiatt a szalagkorlátnak ütközött.

A baleset következtében a kanyarodó járműben hátul, középen ülő, biztonsági övet használó nő életveszélyes, továbbá maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket, a járműben utazó további két utas és a sofőr többszörös csonttöréseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert az egyik sofőr nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő járműnek, továbbá a másik sofőr jelentősen túllépte az útszakaszra vonatkozó, táblával jelölt megengedett sebességet.

Az ügyészség mindkét férfit maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől eltiltásukat indítványozza.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.