Itthon hvg.hu 2023. július. 24. 21:35

Összevertek egy buszsofőrt Miskolcon, mert túl lassan nyitotta ki a hátsó ajtót

A támadó ellen már több más bűncselekmény miatt elfogatóparancsot adtak ki.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a miskolci rendőrök egy 20 éves boldvai férfi ellen, aki vasárnap megvert egy buszsofőrt a borsodi vármegyeszékhelyen.

A hatóság honlapján azt írják, hogy a férfi a Búza téren, előzetes szóváltást követően bántalmazta a sofőrt, aki súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Készenléti Rendőrség munkatársai még aznap elfogták a gyanúsítottat, akit őrizetbe vettek, mivel garázdaság és egyéb bűncselekmények miatt korábban már elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A 24.hu megkeresésére a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a férfi beismerte a tettét, és azért ütött, mert nem tudta kivárni, hogy a más utasokat kiszolgáló sofőr kinyissa neki a hátsó ajtót.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.