A kormányfő a szokásos reggeli rádióinterjújában arról beszélt, hogy szükség lehet néhány tisztázó beszélgetésre a svéd, a finn és a magyar parlament között mielőtt a magyar képviselők megszavaznák a két skandináv ország NATO-csatlakozását.
„A Külügyminisztériumnak nincs hozzáfűznivalója a kérdéshez” – válaszolt Vilma Sorri, a finn külügyminisztérium sajtószóvivője a 444 hozzá intézett kérdésére. A portál azért fordult a finn külügyminisztériumhoz, mert Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában svéd és finn NATO-csatlakozással kapcsolatban Orbán elmondta, hogy azt kérte a kormány a parlamenttől, hogy szavazza meg ezt az indítványt, ám a képviselők nem túl lelkesek.
Azt mondják, hogy mielőtt szövetségesnek fogadnák el Finnországot vagy Svédországot, szükség volna néhány komoly beszélgetésre az országok parlamentjei között, hiszen ezek az országok miközben azt várják, hogy Magyarország támogassa a csatlakozásukat, hazugságokat terjesztenek a magyar jogállamiságról és demokráciáról. Orbán ehhez még hozzátette, hogy ő ugyan higgadtságot javasolt ebben a vitában, ám szerinte sem ártana erről beszélni a szavazás előtt.