Itthon hvg.hu 2023. február. 23. 13:01

Megvan a következő tanársztrájk időpontja

Ezúttal a szakképzési intézményekben is sztrájkot hirdetett a PDSZ és a PSZ. A szülőktől azt kérik, hogy ne küldjék be a gyerekeiket.

Jogaikat követelő tanárok
Friss cikkek a témában

A kormány szerintük nem reagált érdemben a követeléseikre, ezért meghirdették a következő sztrájknapokat a közoktatásban és a szakképzésben – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).

A gördülő sztrájk keretében március 16–17-én lesz újra munkabeszüntetés.

Az érdekképviseletek a szülőktől azt kérik, hogy ezeken a napokon ne küldjék be a gyereküket azokba az iskolákba, ahol sztrájkot szerveznek, az ügyüket támogatóktól pedig azt, hogy az érintett intézmények köré vonjanak élőláncot.

A Veres Pálné Gimnázium 28 tanára is beszáll az érettségi bojkottjába

A saját diákjaikat leérettségiztetik, de pluszfeladatot nem vállalnak, ha nem áll velük szóba a kormány.

Külön felhívták a figyelmet arra, hogy március 16-tól a szakképzésben is megkezdődik a határozatlan idejű sztrájk. „Reméljük, hogy ezzel végre a szakképzésben dolgozók követeléseit is sztrájkbizottságban tudjuk tárgyalni az illetékesekkel” – írták.

Emlékeztettek arra is, hogy a mivel a kormány nem jelölte ki, hogy ki képviselje az egyeztetések során, a bíróságnak kellett ezt megtennie, s megjegyezték, hogy a PDSZ szerdán benyújtotta a bíróságnak a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásról szóló ajánlatát, amely a kétórás figyelmeztető sztrájkra vonatkozó jogerős végzés alapján készült.

Kötelezően nem vesznek majd el pénzt a rosszul teljesítő tanároktól

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke osztott meg újabb részleteket a tanárok formálódó teljesítményértékelési rendszeréről.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.