Itthon MTI / hvg.hu 2022. szeptember. 28. 11:39

Egy román banda 121 Samsung okostévét lopott el egy kamionból Magyarországon

A bűnözők egy Olaszországba tartó járművet pakoltak ki. Az ellopott tévék értéke 18 millió forint.

Magyarországon fosztott ki egy Szlovákiából Olaszországba okostévéket szállító kamiont egy öttagú román bűnszervezet, amelynek tagjai ellen most emeltek vádat – közölte a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán.

Az öt román férfi a galántai Samsung-gyárból Piacenzába tartó kamion rakományát szemelte ki zsákmánynak.

November 24-én két lengyel rendszámú gépkocsival, GPS-jeladó segítségével követték a kamiont Galántától Lentiig. A pihenőhely közelben várakoztak addig, míg a sofőr elaludt, majd felnyitották a kamion csomagterét. Egy kisteherautóra hét raklapnyi, 121 okostévét pakoltak át, amelyek értéke csaknem 18 millió forint volt. A vádlottak ezután egy budakalászi családi ház garázsába parkoltatták a lopott holmit.

A társaságot két nappal később Zalában, az M7-es autópálya sormási pihenőhelyén fogták el, és a járművükön lévő 120 televíziót lefoglalták, így az általuk okozott kár nagyrészt megtérült.

A Lenti Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottak ellen jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.