Itthon hvg.hu 2022. szeptember. 13. 11:55

Kedden a budaörsi Illyés-gimnáziumnál folytatódott a tiltakozáshullám

Minden napra jut egy tiltakozó akció.

Jogaikat követelő tanárok
Friss cikkek a témában

„Mi, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium dolgozói, szolidaritásunkat fejezzük ki a Miskolci Herman Ottó Gimnázium azonnali hatállyal felmentett igazgatóhelyettesével, valamint elutasítjuk a polgári engedetlenségben részt vevő kollégák megfélemlítését. A sztrájk alapjog. A hatalom a közoktatásban dolgozók számára ellehetetlenítette a sztrájkot, így a nyomásgyakorlás egyedüli eszközeként a történelemből jól ismert polgári engedetlenség maradt” – írta hétfőn az ország egyik legjobb gimnáziumának 48 oktatója, vagyis a Fazekas tantestületének közel fele.

„Úgy néztek rám a kollégák, mint a véres rongyra" - a tanárok között is széthúzás van a tüntetések miatt

Hétfő reggel az ország több helyén tiltakoztak pedagógusok az alacsony bérek, a drasztikus tanárhiány,és a sztrájk lehetőségének kiüresítése ellen, illetve a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesének felmentése miatt. Akik részt vesznek a polgári engedetlenségben, azt gondolják, akciójuk mintát mutat a társadalomnak, üzenetüket, hogy nagy a baj, sokan megérthetik.

Egy másik budapesti iskola, a Fasori Evangélikus Gimnázium 13 tanára is szolidaritását fejezte ki a miskolci Herman Ottó Gimnázium kirúgott igazgató-helyettesével.

Ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, a miskolci gimnázium igazgatóhelyettesét pénteken rúgták ki azonnali hatállyal azt követően, hogy a múlt héten polgári engedetlenség formájában tiltakozott a tantestület a pedagógusok ellehetetlenült helyzete miatt.

A diákok és tanárok tiltakozássorozata pedig folytatódik: kedden a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumnál tüntettek:

 

Rácmolnár Milán
Rácmolnár Milán
Rácmolnár Milán
Rácmolnár Milán
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.