Az OTP elemzői szerint az év eleji hétszázalékos árindex decemberre négy százalék alá is csökkenhet.
Ugyan nagy a bizonytalanság az év eleji áeremelések miatt, így egyelőre nem meri senki sem kijelenteni, hogy a decemberben mért 7,4 százalék volt az infláció tetőértéke, de az OTP Bank Elemzési Központjának inflációs kommentárja szerint egy esetleges januári kellemetlen meglepetést követően csökkenésnek indul a mutató – írja a Népszava.
Ehhez azonban azt is hozzá kell tenni, hogy ez a csökkenés eleinte még inkább a hét alapvető élelmiszerre bevezetett árplafon hatásaként jelenik meg, és nem a kedvező gazdasági folyamatok eredményeként. Összességében azonban így is rosszabb évet fogunk zárni a tavalyinál, szakértők szerint a 2021-es 5,1 százalékos inflációval szemben idén 5,5 százalékos, vagy akár még magasabb pénzromlás is várható. Ez pedig további áremelkedéseket jelent majd az év hátralévő részére.

Gazdaság
Bank360.hu
2022. január. 15. 09:42
Az infláció új sztárokat szült az állampapírok között
Gazdaság
Bank360.hu
2022. január. 14. 15:18