Várhatóan egész szerdán érvényben maradnak a korlátozások a ceglédi vonalon – közölte a MÁV.
Még kedden romlott el egy biztosítóberendezés Kőbánya-Teher állomásnál, de a javítása annyira elhúzódik, hogy szerdán is komoly korlátozások vannak a Budapest–Cegléd–Debrecen–Záhony vonalon. A MÁV-Start a honlapján folyamatosan frissítve gyűjti, melyik vonat menetrendje hogyan változik. Kora délután – és az előttünk álló néhány órában – emiatt Kőbánya-Kispestről óránként egy vonat közlekedett a Nyugati pályaudvarig és két járat indult el a Nyugatiból Kőbánya-Kispestre.
Az S50-es személyvonatok, a Z50-es zónázók, valamint a lajosmizsei vonalon közlekedő S21-es személyvonatok Budapest felé csak Kőbánya-Kispestig mennek. A másik irányban szintén onnan indulnak Monor, Cegléd, illetve Lajosmizse felé, kivéve a minden óra 3 perckor induló Z50-est, ami a Nyugatiból megy még most is. A MÁV azt ígéri, hogy a 16:18-kor induló S21-es vonat is a Nyugati pályaudvarról fog elindulni.
A Nyíregyházáról érkező vonatok csak Ceglédig közlekednek, onnan Z50-es zónázóra kell átszállni Budapest felé, és szintén Ceglédtől indulnak a Debrecen–Nyíregyháza–Záhony felé tartók.
A Szeged felől érkező vonatok mennek el egyedül egészen a Nyugatiig, ezek menetrend szerint minden óra 51 perckor vannak Kőbánya-Kispesten, de a gyakorlatban jókora késésekre kell felkészülni már a Budapestre érkezésnél, és a szokásosnál is 20-30 perccel lassabban megy át a vonat a fővárosi szakaszon. Budapestről kifelé ez a második vonat, amely a Nyugatiból indul, minden óra 53-kor.
A Budapesten belüli közlekedés azért így sem lehetetlen, Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között a Budapesti Közlekedési Központ elfogadja a 3-as metrón és a metrópótló buszokon a vasúti jegyeket és bérleteket. Az a kevés vonat pedig, amely végigmegy a teljes fővárosi szakaszon, nemcsak Zuglónál, hanem Kőbánya alsón is megáll, akkor is, ha a menetrendje szerint nem volna ott megállója.