Itthon hvg.hu 2021. november. 05. 06:01

Az ELTE minden dolgozójának be kell oltatnia magát koronavírus ellen

A dolgozóknak december 15-ig kell igazolniuk, hogy beadatták maguknak valamelyik vakcinát.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Az ELTE minden dolgozója köteles beoltatni magát a koronavírus ellen – jelentette be az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testülete (JOKT) az intézmény hivatalos oldalán. A dolgozóknak december 15-ig kell igazolniuk, hogy megkapták a vakcinát. A döntés alapja az a kormányrendelet volt, ami szerint kötelező az oltás az állami és önkormányzati intézményekben dolgozóknak. A rendelet szerint azokból az oltásokból, amikből mindkettő szükséges a védettséghez, mindkettőt be kell adatniuk a dolgozóknak.

A kötelező oltás alól csak azok kapnak felmentést, akik azt egészségügyi okokból nem kaphatják meg, vagy tartósan nem tartózkodnak az intézmény területén. Ha nem hajlandó valaki beoltatni magát, akkor azt főnöke fizetés nélküli szabadságra küldheti, egy év után pedig akár el is bocsáthatja. Azonban persze itt is van egy kiskapu: amint az illető bemutatja az oltási igazolványát, újra munkába állhat.

Az a külsős oktató is pórul jár, aki nem hajlandó beadatni magának a vakcinát: szerződését felbontják, anélkül pedig ezentúl nem vesznek fel senkit, hogy be ne adatta volna magának valamelyik oltóanyagot.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.