Itthon hvg.hu 2021. október. 17. 16:01

Végső leszámolásra készül Brüsszel a Békemenet szervezői szerint

A CÖF kurátora szerint egyesek az Orbán-kormány megbuktatásával olyan életformát vezetnének be, amelyet a magyarok elutasítanak.

Megszólaltatta a közmédia az október 23-i békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) kurátorát, hogy Fricz Tamást elmondhassa: az első alkalom óta most van a legnagyobb szükség egy újabb Békemenetre, amely szerinte „egész Európának fogja üzenni, hogy tömegek állnak a nemzeti önállóságot védő magyar kormány mögött”.

A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a szervező bővebben is kifejthette gondolatait. Elmondta:

A brüsszeli bürokrácia, a Soros-hálózat, a globalista-liberális erők, pénzügyi körök végső leszámolásra készülnek, hogy az Orbán-kormány megbuktatásával olyan életformát vezessenek be, amelyet a magyarok elutasítanak.

Fricz a megoldással sem maradt adós: „Meg kell tehát védeni a hagyományos értékeket, az életformát, a nemzeti önállóságot, a kereszténységet, a családpolitikát, és meg kell mutatni, hogy a magyarok ellenállnak a globális elit nyomásának” – magyarázta el.

A műsorban megszólalt a Gazeta Polska című varsói hetilap főszerkesztője, Tomasz Sakiewicz is. Közölte: akár több ezer lengyel is jöhet Budapestre jövő héten, mivel a koronavírus miatt a március 15-i ünnepségeken nem vehettek részt.

Nem ez volt az egyetlen fontos téma a Kossuth Rádió Vasárnapi újságjában: korábban az is elhangzott, hogy kormánypárti elemzők szerint Márki-Zay Péter csak megjátssza, hogy konzervatív, és egyébként is, pozitívan nyilatkozott Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéről, ami már csak azért is lényeges kérdés, mert szerintük az előválasztás eredményétől függetlenül Gyurcsány marad az ellenzék fő figurája.

 

A kormánypárti elemzők szerint Márki-Zay Péter csak megjátssza, hogy konzervatív

A közmédia részletesen beszámolt arról, hogy a Fideszhez hű elemzők szerint Márki-Zay nem is jobboldali, és összefogna Gyurcsány Ferenccel, aki az előválasztás eredményétől függetlenül az ellenzék vezetője.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.