Itthon hvg.hu 2021. október. 05. 15:40

Babakocsikkal és karon ülő gyerekekkel vonul a következő Békemenet

Október 23-án így üzennek majd az ellenzéknek és Gyurcsány Ferencnek.

Június vége óta nem titok, hogy – három és fél év szünet után – október 23-án lesz a következő Békemenet. Ami azonban először egy békés, a pandémia legyőzését ünneplő rendezvénynek indult, mára sokkal harciasabb színezetet kapott: az esemény apropóját a szervezők szerint a 15 éves őszödi beszéd, az azt követő tüntetéssorozat és az azt leverő rendőrterror szolgáltatja.

A hétfő esti újabb sajtótájékoztatón Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumi elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján megtartandó Békemenettel kapcsolatban Brüsszelnek és a „hazánkban lébecoló ellenzéknek” is üzenetet fogalmazott meg.

Mint mondta, a magyar jogállamiság a magyar demokrácián nyugszik, és visszautasítják a népfelség elvén ejtett sebeket, demokrácia pedig csak ott van, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket saját sorskérdéseikről, úgy élhetik az életüket, ahogy szeretnék.

Az sem véletlen, hogy a Békemenet a Bajcsy-Zsilinszky út és az Astoria közelébe tervezik. Csizmadia szerint a jelenlegi ellenzék „semmire sem volt jó” 2002–2010 között, 2006-ban pedig egy délután alatt „államterrorral véres köztársaságot hozott létre” ezeken a helyeken.

Éppen ezért a következő Békemenet október 23-án babakocsival, karon ülő gyerekekkel vonul végig azon az útvonalon, ahol „ők ezt a balhét elkövették”.

Bencsik András újságíró, a Demokrata főszerkesztője a következő Békemenet okairól szólva kiemelte: nem szabad engedni, hogy az "elképesztően zajos és agresszív" ellenzéki propagandakampány bárkit is elbizonytalanítson. A Békemenet erőt adhat ehhez is – tette hozzá, majd sietve megjegyezte azt is, hogy "egy veszedelmes politikai bűnöző készül visszatérni a hatalomba, úgy hívják Gyurcsány Ferenc".

Az első Békemenetet egyébként 2012. januárjában tartották Budapesten. A menetet akkor Bencsik András egymilliósra becsülte a tömegből, bár később a Belügyminisztérium szerint a civilek által szervezett “békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt”. A 2014-es választásokig még újabb öt Békemenetet rendeztek, majd hosszú szünet következett, és ismét csak a következő parlamenti választás előtt, 2018. március 15-én indult útnak az újabb Békemenet, amely a Kossuth téren Orbán Viktor beszédébe torkollt.

Az azóta eltelt több mint három évben nem rendeztek hasonló felvonulást, így a most október 23-i Békemenet lesz sorrendben a nyolcadik ilyen akció.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.