Vajon ez-e az a szabadság, amire Ön is és én is vágyunk? – tette fel a kérdést Vidnyánszky Attila, miután Robert Wilson arról írt, hogy nem ért egyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának elvételével.
„Nem értek egyet az oktatási és művészi függetlenség kizsigerelésével, sem azzal, ha egészségtelen módon túl sok hatalom koncentrálódik kevesek kezében” – írta a hvg.hu-nak eljuttatott közleményében Robert Wilson, a világ egyik leghíresebb színházi rendezője. Wilson saját társulata a Vidnyánszky Attila által szervezett színházi fesztiválon, a Nemzeti Színházban megrendezett MITEM-en lép fel. Azt írta: a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiáját elvevő „modellváltás” miatt ugyan sokan visszamondták meghívásukat a fesztiválra, ő úgy gondolta, nem jó módja a tiltakozásnak az, hogy a társulatok elszigetelik a budapesti közönséget. A fesztiváltól kapott honoráriuma felét a FreeSZFE kezdeményezésnek adományozza – tette hozzá.
A közleményre Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház honlapján válaszolt. Szerinte Wilson „egyoldalúan tájékozódott és tájékoztatták”, a levél közzététele azt bizonyítja, hogy Magyarországon a rendező szabadon elmondhatja a véleményét. „Vajon az én érveim, véleményen megjelenhetnek-e szabadon Párizsban vagy Berlinben?” – teszi fel a költői kérdést, majd meg is válaszolja: fél, hogy nem ez történik majd.
Ráadásul akik ma a FreeSZFE-t működtetik, azok korábban nem hívták Wilsont Magyarországra – érvel Vidnyánszky. Azt is hozzáteszi: a MITEM fennállásának legnagyobb gázsiját fizették a Wilson nevével fémjelzett probukciónak.