Itthon hvg.hu 2021. április. 06. 14:55

Feljelentettek egy mentőst, amiért ebédet vett magának

A feljelentésben kifogásolt hamburger ügyére maga az Országos Mentőszolgálat főigazgatója reagált. Válaszában megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók felé.

Piros tojás helyett feljelentést kaptak húsvétkor a mentők – írja az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. Az mentőszolgálathoz ugyanis fényképes lakossági bejelentés érkezett az ünnepek alatt, amelyben, mint fogalmaznak:

Egy férfi sérelmezi, hogy szolgálatot teljesítő bajtársaink ebédet vásároltak.

Egy mentőegység egyik tagját egy budapesti, Szentendrei úti hamburgerezőnél kapták rajta, amint elvitelre vesz ételt magának és bajtársainak.

Az ügyben vizsgálat is indult. Ebből kiderült, pontosan 1 perc 51 másodpercig tartott megvenni az ételt, amelyért a poszt szerint nem ellátás alatt vagy helyett, hanem a kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg. A vizsgálat ráadásul azt is feltárta, hogy a mentősök ezután az állomáshelyükhöz érve riasztást kaptak, így csak jóval később ehették meg a kifogásolt ebédet.

A panaszra az Országos Mentőszolgálat főigazgatója maga válaszolt. Válaszában megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók felé, akik áldozatos munkájára a jelenlegi hatalmas terhelés mellett is számíthat a lakosság.

PIROS TOJÁS HELYETT FELJELENTÉST KAPTAK HÚSVÉTKOR A MENTŐK❗️ Különös lakossági bejelentés érkezett a fővárosi mentőkhöz...

Posted by Országos Mentőszolgálat on Tuesday, April 6, 2021

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Kult Kovács Bálint 2021. április. 20. 20:00

Nick Cave többet tett, mint hogy megírta a karantén hivatalos dalát

Egyszer csak minden reklám nélkül megjelent Nick Cave új lemeze, a teljes egészében a karantén alatt írt és felvett Carnage. Az énekes talán már sosem lesz ugyanolyan, mint az őt ért tragédia előtt, de az új album már olyan, mint a fény az alagút végén.