Itthon hvg.hu 2021. április. 03. 19:50

Hetek óta először közölt Covid-osztályokról fotókat az MTI

A közmédiához tartozó hírügynökség fotósait beengedték három intézménybe. Huszonnyolc szerkesztőség hiába kéri ezt.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Legutóbb februárban tett közzé magyarországi kórházakban, koronavírusos betegek ápolására kialakított osztályokról fotót az MTI, most azonban két napon belül három intézményből is megjelentek fényképek a hírügynökség oldalán. Míg az elmúlt hetekben csak a védőoltások beadásáról készült képeket publikálták, pénteken és szombaton a Honvédkórházból, a fehérgyarmati kórházból, valamint a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházból tettek közzé felvételeket. Azok közül válogattunk.

A héten a hvg.hu is csatlakozott ahhoz a 27 másik magyarországi szerkesztőséghez, amely nyílt levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt és Müller Cecília országos tiszti főorvost, hogy tegyék végre lehetővé az objektív tájékoztatást a kórházakban uralkodó állapotokról. Arra figyelmeztettek, hogy a mostani információhiány közvetve a járvány súlyosbodásához vezet, éppen akkor, amikor a harmadik hullámban minden korábbi szomorú rekord megdől az új fertőzöttek és az elhunytak számát tekintve.

A kezdeményezésre még aznap válaszolt Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár. Azt írta: „A kórházakban gyógyítani kell és nem kamerázni. Az operatív törzs minden nap tájékoztatja a nyilvánosságot. A baloldali portálok ennek ellenére kamuhíreket terjesztenek és lejáratják a magyar egészségügyet. A magyar kórházak és az ott dolgozó orvosok és ápolók emberfeletti munkával kiválóan teljesítenek.”

Később a Magyar Orvosi Kamara is megszólalt a kérdésben. Szerintük „a polgárok alapvető döntéseinek (oltás, korlátozó intézkedések fegyelmezett betartása) meghozatalát elősegítené, ha szembesülnének a valós helyzettel, azzal, amit az egészségügyi dolgozók nap mint nap átélnek”.

Védőfelszerelést viselő orvosok hasra fordítanak egy beteget a fővárosi Honvédkórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályán 2021. április 1-jén.
MTI / Balogh Zoltán
Védőfelszerelést viselő orvosok vizitelnek a fővárosi Honvédkórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályán 2021. április 1-jén.
MTI / Balogh Zoltán
Orvos a fehérgyarmati kórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 2-án.
MTI / Balázs Attila
Lélegeztetett betegeket ápolnak a fehérgyarmati kórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 2-án. Az intézmény kizárólag Covid-ellátást végez.
MTI / Balázs Attila
Ápolók Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 2-án.
MTI / Balázs Attila
Lélegeztetett páciens Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 2-án.
MTI / Balázs Attila
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.