A jelentkezők a fekvő betegek etetésében, vagy az ágyazásban és a pelenkázásban tudnak segíteni.
Már több mint 60 ember jelentkezett a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei szervezetének felhívására, amiben önként jelentkezőket keresnek egy képzésre, melynek elvégzése után a megyei covid-osztályokon lehetne segíteni - számolt be az ATV Híradó.
Szijjártó László elnök a csatornának azt mondta, hogy jelenleg 30-40 betegre jut 3-4 ápoló, elmondása szerint az ideális azonban 5 lenne, ezért tették közzé a Facebookon a felhívást. Szijjártó László szerint azonban sokan félreértették a felhívást, csak a megyéből várják a jelentkezőket.
"A másik, amit sokan félreértettek, hogy nem önkénteseket keresünk a kórházba, hanem önként jelentkezőket keresünk egy képzésre. Olyan képzésre, amit nem kifejezetten szakképzett ápolóknak, hanem gyakorlatilag laikusoknak terveztünk meg, ami segíti őket felkészülni covidos betegek ápolására" - fogalmazott a megyei elnök.
A képzés néhány héten belül indul, és orvosok tartják majd. A jelentkezők olyan tudást sajátíthatjuk el, amelyet az otthonápolás során nem szakképzett személyek is rendszeresen végeznek. Ilyen például a fekvő betegek itatása és etetése, az oxigén adása különböző eszközökkel, vagy az ágyazás, ágynemű csere és pelenkázás közbeni segédkezés.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a MOK felhívására reagálva azt írta a csatornának, hogy minden beteg megfelelő ellátásban részesül, a kórházon belüli kapacitások átrendezésével és a megfelelő betegirányítással kezelhető a helyzet. A MOK területi vezetője szerint azonban Magyarországon az egészségügyben nem jellemző, hogy mindig a protokoll szerint dolgoznának és használnák minőséggaranciát.
"Lehetőség van rá, hogy nyújtsuk, nyújtsuk a dolgot, és egy ápoló akár 20-25 beteget is el tud látni. Én azt gondolom, hogy nekünk arra kellene törekedni, hogy próbáljuk a minőséget azért valamilyen mértékig nézni, és ahol minőségesés van a terhelés növekedése miatt, ott meg kell próbálni beavatkozni" - mondta Szijjártó László.
Országos Kórházi Főigazgatóság is hétfőn jelezte, hogy ismét elindítja a COVID Önkéntes oldalt az egészségügyi végzettséggel rendelkező vagy egészségügyi képzésben részt vevők számára, hogy segítőket toborozzon.