Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján sikerült úgy beszélni, hogy semmi újdonság nem derült ki a pár órával korábbi bejelentéshez képest.
Hozzászokhattunk ahhoz, hogy Müller Cecília az ország nagymamájaként sokszor alapvető tanácsokkal látja el az embereket az operatív törzs naponta közvetített online sajtótájékoztatóin, hiszen már szerdán is azt javasolta a hétvégén oltásra érkezőknek, hogy vigyenek innivalót, és öltözzenek praktikusan, de ez sem készített fel minket arra, amit csütörtökön kaptunk: az országos tiszti főorvos valamivel több mint húsz percen keresztül nem mondott semmit.
Pedig akár várhatott volna is valamit az ország, hiszen a sajtótájékoztatóról a hivatalos kezdés előtt nem sokkal derült ki, hogy késni fog, ráadásul épp ma zárták le az országot két hétre, aminek a részleteit továbbra is csak a közeljövőben ismerhetjük meg.
Ami kiderült:
- Müller szükségszerűnek gondolja a bevezetett kormányintézkedéseket.
- A reprodukciós ráta akkor jó, ha 1 alatt van, most 1,3, tehát terjed a vírus.
- Érkezett új vakcinaszállítmány, bár ez már ismétlés, ugyanis Gulyás Gergely is elmondta a kormányinfón három órával korábban.
- Gyorsul az idősek oltása, jövő héten 395 ezer vakcinát terveznek beadni.
- Aki kap SMS-t ma a Vakcinainfótól, az fáradjon el hétvégén beoltatni magát, és ne válaszoljon az SMS-re.
- Mindenki vigyázzon nagyon magára.
Az operatív törzs nem válaszolt újságírói kérdésekre, hiszen kormányinfó után egyet sem olvasnak be (és amúgy sem szokott az összesre), ahogy arról sem csepegtetett el információt, mikor tudhatja meg az ország, pontosan milyen keretek között élheti az életét március 8-tól, és tényleg kell-e majd FFP2-maszk a boltokban, vagy csak az Index értesült rosszul.
Úgy tűnik tehát, ma Gulyás Gergely húzta a legrövidebbet a kormányban: ameddig Müller inkább mesélt, Orbán Viktor pedig az Európai Néppártot és az LMBTQ-őrületet szidta Facebookon, a miniszterre maradt azoknak a dolgoknak a bejelentése, amik tényleg érintenek minket.