Itthon hvg.hu 2020. november. 12. 10:54

Magatehetetlen lányt erőszakolt meg három kamasz

Annyit ittak, hogy a lány magatehetetlenné vált, aztán egy közeli épületbe hurcolták, ahol erőszakot követtek el vele szemben.

Megerőszakolt egy magatehetetlen lányt három kamasz az egyik Veszprém megyei kistelepülésen – áll a Veszprém Megyei Főügyészség közleményében. Az ügyészség szexuális erőszak miatt indítványozta a három fiatalkorú letartóztatását. A fiatal gyanúsítottak közül kettőt letartóztattak, egy fiú pedig bűnügyi felügyeletbe került.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalok kihasználták, hogy a lány édesanyja dolgozik, és felügyelet nélkül van otthon. Az esti órákban összejöttek a lány lakásán, ott alkoholt fogyasztottak, amitől a lány magatehetetlené vált.

A falubeli fiúkkal a lány korábban is barátkozott, de azok most visszaéltek a helyzettel: egy ház közelében lévő épületbe vitték az ittassága miatt öntudatlan, védekezésre képtelen lányt, majd levetkőztették, és mind a hárman szexuálisan bántalmazták.

A Veszprémi Járásbíróság az ügyész indítványával egyezően letartóztatta a két idősebb fiút, a legfiatalabb gyanúsított esetében viszont elégnek látták a bűnügyi felügyeletet.

Az idősebb gyanúsítottak letartóztatásáról szóló döntéseket minden érintett tudomásul vette, így a két végzés véglegessé vált. Harmadik társuk esetében az ügyész súlyosabb kényszerintézkedés elrendeléséért fellebbezett.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.