Itthon hvg.hu 2020. október. 21. 16:17

Tagadta a bűnösségét a férfi, aki megpróbált megerőszakolni egy nőt a VII. kerületben

Egy járókelő közbelépett, így a vádlott nem tudta megerőszakolni áldozatát.

Előkészítő ülést tartott a Pesti Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak az ügyében, aki még 2020. január 21-én éjjel udvarolni kezdett egy nőnek egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen, majd felajánlotta neki, hogy hazakíséri. Az út során megpróbálta megerőszakolni a nőt, de egy járókelő megzavarta. A férfi őt is bántalmazta, majd a nő mobiltelefonját ellopva elmenekült a helyszínről.

Az ügyészség a férfit szexuális erőszak és súlyos testi sértés kísérletével, kifosztással, valamint kábítószer-birtoklással vádolja. Közleményük szerint a férfi elfogása előtt marihuánát is fogyasztott.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy a vádlott 30 éves, oltalmazott státuszú, Szomáliában született, de Magyarországon él. A szerdai előkészítő ülésen a férfi nem ismerte be bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem.

A bizonyítási eljárás 2021. január 20-án tanúmeghallgatással fog folytatódni.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.