Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 12. 15:33

A rendőrségnél lehet majd bepanaszolni az iskolaőröket

Egy írásbeli kérdésre adott válaszból derült ki, hogy kinél lehet panaszt tenni az iskolaőrök miatt.

Az, akinek az iskolaőr intézkedése, annak elmulasztása, vagy kényszerítő eszköz alkalmazása az alapvető jogát sértette, a rendőrséghez fordulhat panasszal – derült ki Pintér Sándor belügyminiszter válaszából, amit Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott.

A sértett a rendőrségi panaszon túl kérheti, hogy az alapvető jogok biztosa vizsgálja az ügyét, amit majd az országos rendőrfőkapitány bírál el. Mindez akkor opció, ha a panasz elintézése nem esik más eljárás hatálya alá. Az is kiderült a válaszból, hogy az ügyekben a cselekvőképtelen személy helyett a törvényes képviselő járhat el.

Oláh azt is tudni akarta, hogy a szülők honnan tájékozódhatnak az iskolaőrök eljárásával kapcsolatban. A belügyminiszter szerint ebben az esetben a Magyar Közlönyből érdemes tájékozódni, ahol leírták az intézkedéseiknek és a kényszerítő eszközeiknek a körét.

A jogszabály szerint egyébként az iskolaőr igazoltathatja „a  biztonságot sértő vagy veszélyeztető személyt”, továbbá szükség esetén testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt, rendőrbotot alkalmazhat kiskorúakkal szemben is, ha az illető „biztonságot sértő vagy veszélyeztető magatartása, ellenszegülésének mértéke” ezt indokolja.

Ütnie, rúgnia viszont nem szabad. „Súlyosabb korlátozással, illetve sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz akkor alkalmazható, ha a kisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz alkalmazása nem vezetett eredményre, vagy sikere eleve kilátástalan.” Minden intézkedéséről a munkáltatójának (szolgálati elöljárójának), azaz a megyei/budapesti rendőrfőkapitánynak kell írásban jelentést tennie.

Az iskolőrséggel kapcsolatban az egyik utolsó hír az volt, hogy a jelentkezők több mint kétharmada nem jutott túl az egészségügyi és pszichológiai vizsgálaton.

(Képünk illusztráció)

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.