Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 05. 07:13

Az iskolaőrnek jelentkezők több mint kétharmada nem jutott túl az egészségügyi és pszichológiai vizsgálaton

Az előszűrőn sem ment át az iskolaőrnek jelentkezők többsége, a képzés és a vizsgák még csak ez után következnek.

Július végéig összesen 1409-en jelentkeztek a rendőrség által meghirdetett iskolaőri pályázatra, az egészségügyi, pszichológiai és erőnléti vizsgálatok után pedig augusztus 3-án 497-en kezdték meg a képzést – válaszolta a Népszavának az Országos Rendőr-főkapitányság.

A pályázók kétharmada tehát már a tanfolyam előtti szűrőn sem jutott át - hogy hányan voltak azok, akiket kiszórtak, és hányan azok, akik saját maguk nem akarták folytatni, az nem derül ki a válaszból. A többieknek következhet az egy hónapos gyorstalpaló: ezen a résztvevőknek 40 órás pedagógiai-pszichológiai, 24 órás bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, 56 órás rendvédelmi és gyakorlati tanfolyamon kell részt venniük. A modulok mindegyike vizsgával zárul.

A közel ötszáz emberből, aki eljutott a képzés megkezdéséig, 422 főt intézményi szolgálatra, 75-öt pedig helyettesítésre osztanának be. A rendőrség szerint országszerte 478 iskolába kellene őrt küldeni, ezt pedig a képzést megkezdők számadatai alapján nagyon szűkösen tudják majd teljesíteni.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.