Itthon MTI 2020. július. 14. 13:11

A Magyar Közút minden negyedik munkatársát érte már fizikai bántalmazás

Az elmúlt húsz évben tizenheten haltak meg a munkaterületeken a cég dolgozói közül.

A Magyar Közút Zrt. "Nem véletlen" címmel közlekedésbiztonsági akciót indított, hogy felhívja a figyelmet a közutak és mellettük kialakított munkaterületek biztonságára. A cég szóvivője szerint a kampányra azért is szükség van, mert megint mélyre süllyedt a közlekedési morál az országban.

Pécsi Norbert Sándor az M1-en elmondta, hogy

a Magyar Közút Zrt. munkatársai közül 17-en haltak meg munkaterületeken a figyelmetlen autósok miatt 2000 óta.

A szóvivő hozzátette, hogy 2018-ban fél éven belül két munkatársukat is elvesztették az M0-s autóúton, és bár folyamatosan próbálják felhívni a figyelmet a problémára, azóta sem telik el úgy hét, hogy ne történjen valamilyen baleset a munkaterületeken.

Pécsi Norbert Sándor hozzátette, hogy készítettek egy felmérést a közutasok körében, eszerint 80 százalékukat érte már valamilyen abúzus, 25 százalékukat pedig fizikailag is bántalmazták.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2024. december. 03. 16:03

Orbán Balázs a HVG-nek: Tiszta a lelkiismeretem

„Ha velem ezt próbálták páran csinálni, egy radikális kisebbség, akkor vajon mit csinálnak azokkal az emberekkel, akik nem képesek megvédeni magukat?” – reagált a doktoriját ért kritikákra a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs politikai alapú diszkriminációt emlegetett, és a HVG-nek kijelentette: tiszta lelkiismerete. Választ adott arra is, hogyan készülhetett a doktorija tézisfüzete a kollégája gépén.