Itthon hvg.hu 2020. július. 02. 22:37

Göd polgármestere leváltotta a fideszesek mellé álló alpolgármestereit

A hétfői ülésen hozott döntések egy részét is újratárgyalja a képviselő-testület.

Saját hatáskörében, az önkormányzati törvényre hivatkozva visszavonta LMP-s és DK-s alpolgármesterének megbízatását Göd polgármestere. Balogh Csaba a hétfői testületi ülés kezdetén már megpróbálta leváltani Fülöp Zoltánt és Lőrincz Lászlót, akik viszont egy másik DK-s és egy jobbikos képviselővel összefogva frakciót alakítottak, és a fideszesekkel több kérdésben együtt szavazva megnyirbálták a városvezető jogköreit.

Balogh szerint az alpolgármesterek dolga, hogy „a polgármester mellett segítsék a város fejlődését, az elvállalt feladatokat elvégezzék az ott lakók érdekeit képviselve, valamint a polgármesterrel közösen, együtt küzdjék le a várossal szemben álló akadályokat”, Fülöp és Lőrincz azonban ezt a szerepet nem tölti be.

A paragrafus, amelyre Balogh hivatkozott, azt mondja ki, hogy amennyiben a képviselő-testület az alpolgármester megbízását nem vonja vissza, ám a polgármester írásban teljeskörűen megvonja a feladatait, „a feladatkör megvonását követően az alpolgármester a helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíjával azonos mértékű díjra jogosult”.

Szétesett az ellenzéki összefogás Gödön

Frakciót alakított két alpolgármester és két képviselő, amely aztán a fideszesekkel együtt szavazva megnyirbálta a momentumos polgármester jogköreit a 444.hu beszámolója szerint.

Balogh szerint „ez azt jelenti, hogy Fülöp Zoltán és Lőrincz László a továbbiakban nem lesznek terhelve az alpolgármesteri teendőkkel, hanem képviselői feladataik ellátására fognak tudni koncentrálni, képviselői díjazás fejében”.

Azt is bejelentette a polgármester, hogy a hétfői ülésen meghozott döntések közül tucatnyit újratárgyal, mert az önkormányzat érdekeivel ellentétesnek találja őket.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.