Orbán Viktor Fekete György búcsúztatásán mondott beszédet.
A magyar kultúra az a teremtő és megtartó erő, amely nélkül nemcsak túlélni, de élni sem lehet, és talán nem is érdemes – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Fiumei úti sírkertben, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökének búcsúztatásán.
A kormányfő kiemelte: ha gyökeret eresztünk a kultúrában, belőle táplálkozunk, belőle merítjük az ihletet, engedjük kibontakozni, akkor "nemcsak megmaradunk, hanem visszaszerezzük, sőt gyarapítani fogjuk mindazt, amit az előttünk járók ránk hagytak".
Orbán Viktor beszélt arról is, a nekünk rendelt cél felé futni sokféle módon lehet; vannak akik először hátranéznek, hogy aztán higgadtan, a biztos tudás birtokában előrenézhessenek, és Fekete György ilyen volt, neki fiatalon elege volt az évtizedes helyben járásból, "menni akartunk, törni az utat előre".
De amikor a nagy rohanásban elbizonytalanodott a horizont, hátranézett, hogy lássa, honnan jönnek, merre érdemes előremenni. Ekkor találkozott a tekintete Fekete Györgyével. És ugyan nem lett belőle azonnal szövetség vagy barátság, de az idő nagy segítő lehet, ha vissza nem térő alkalomként látjuk a cselekvésre – fogalmazott a miniszterelnök.
Közölte: ők ketten "egy nagy mű megvalósulása felé vezető úton találkoztak".
Tudták, a magyar kultúra megbízhatóan működő, nagy formátumú, a magyar művésztársadalomnak biztos szellemi hajlékot adó intézmények nélkül nem tudja kibontakoztatni kivételes erejét, ezért az MMA-nak köztestületnek kellett lennie – mondta. Hozzátette: mivel lett kétharmad, belefoglalták az alaptörvénybe is.
A miniszterelnök közölte: Fekete György nemzedékének több tagja gyilkos indulatokkal szövetkezett a múltat végképp eltörölni, de ő azok közé tartozott, akik fáradhatatlanul gyűjtötték és őrizték a magyar nemzeti kultúra évezredes értékeit, mert ez teremti meg a túlélés képességét, és ez a magyarokhoz méltó pozíció, amikor "más nemzetek kultúrájával találkozva a világhoz illeszkedünk".
Megjegyezte: végül azoknak jutott az új intézmények alapításának feladata, akik életük idejének nagyobb részét a szocializmuson belül élték úgy, hogy azon kívül maradtak.
Orbán Viktor úgy vélte, "a magyarok kiérdemelték a Jóisten pártfogását", ezért születnek mindig közéjük nagy szellemek, lángelmék, akik formálják az őket körülvevő tereket, és így gazdagítják a világot.
De a nagyok alkotásainak, energiájának is kellenek struktúrák, őket túlélő keretek, amelyekből szokás és életgyakorlat lesz – közölte. Hozzáfűzte: ezért alapítottak korábban is iskolákat, múzeumokat, akadémiát, intézményeket, folyóiratokat, egyesületeket, amelyek arra hivatottak, hogy az alkotók és alkotások folyamatosságát és folytonosságát képviseljék.
Elmondta: ebben a közös építkezésben találkozott Fekete Györggyel, lettek "egymás munka- és fegyvertársai".
A közélet katonáinak a kormányzás az eszköze, amellyel a szellemi, lelki energiáknak lehetőséget teremtenek a megtestesülésre, és ez volt a szövetségük fundamentuma – mutatott rá.
A kormányfő emlékeztetett: Fekete Györgynél a nemzeti kultúra és a nemzetállam pozícióinak védelme összetartozott, nem tévesztette meg a művészek és a politikusok eszközeinek különbözősége, mert tudta, hogy lényegét tekintve rokonszakmákról van szó, legalábbis Magyarországon.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a kultúra harci terep, és "ma, amikor Nyugatra tekintünk, elborzadva látjuk ezt".
De itt Magyarországon, Fekete György számára ez a harc mást jelentett, olyan küzdelmet, amellyel nem mások ellen, hanem önmagunkért harcolunk, és "mi magyarok a nemzeti elkötelezettség és az önelvű művészi törekvések szövetségét akarjuk" – fogalmazott.
Úgy vélte, "a mi dolgunk, hogy méltó helyre emeljük a gondolatot, az akaratot, a művet", hogy méltó formában, rendben, intézményekben továbbvigyük, hogy a magyarok kulturális teljesítménye egyre csak épülhessen.
Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze április 15-én, életének 88. évében hunyt el.
A rendszerváltás előtt nem sokkal kezdett politikai karrierbe, amikor 1988-ban belépett az MDF-be. Az Antall-kormány államtitkáraként létrehozta a Nemzeti Kulturális Alapot, 1995-ben lett a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Az MMA 2011 őszén alakult köztestületté, amit nagy felháborodás övezett, hiszen az eredetileg a Makovecz Imréhez köthető egyesület kimagasló kormányzati támogatásban részesült (anyagi és ideológiai értelemben is), kulturális támogatások szétosztásáért lett felelős, kulturális intézményeknek, értékes ingatlanoknak lett tulajdonosa. Fekete György ennek a köztestületi rangra emelt intézménynek lett az elnöke, 2017 októberétől pedig az akadémia tiszteletbeli elnökeként dolgozott tovább.
Meghalt Fekete György
A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke 88 éves volt.
A Magyar Érdemrend Nagykeresztjét Orbán Viktortól is ugyanebben az évben vette át. A miniszterelnök akkor azt mondta: „Fekete György azok közé tartozik, akik igyekeznek láthatóvá tenni a sokszínű magyar kultúra egyedülálló lelkületét. Ennek a szellemiségnek a fenntartása és megélése nélkül elveszíthetjük, ami Európát Európává, Magyarországot pedig Magyarországgá teszi”.