A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke 88 éves volt.
Életének 88. évében meghalt Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke – tudatta az MMA szerdán az MTI-vel. "Fekete Györgyöt szerdán érte a halál. A tiszteletbeli elnököt a Magyar Művészeti Akadémia mély fájdalommal gyászolja, és saját halottjának tekinti" – közölték.
Fekete György Zalaegerszegen született 1932-ben. Tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán végezte. Az Általános Épülettervező Vállalatnál (ÁÉTV) lett irányító tervező, majd szabadfoglalkozású iparművész. A nyolcvanas évek elején a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola igazgatója volt, 1997-től pedig egyetemi tanár a Soproni Egyetemen.
Művészeti alkotómunkája a belsőépítészet csaknem minden területét átfogta. Tervezett múzeumi kiállítási installációkat, középületbelsőket, református templombelsőket, iskolákat, üdülőszállókat, művelődési házakat és külföldi magyar kiállításokat, noha az eredeti szakmájáról azt tartotta, hogy az mulandó: „36 bank berendezését terveztem, ma egyik sincs meg” – mondta a HVG-nek 2016-ban.
Mint kultúrpolitikus
Közéleti, szakmai tevékenységemben inkább a női princípium az erősebb bennem, a világra hozás, a gondoskodás, a nevelés érdekel
– mondta négy évvel ezelőtt a HVG-nek a Kossuth-díjas művész. A politika egész életében jelen volt, bár fogalmazott úgy is, hogy a politikában töltött éveit veszteségnek tartja. A HVG-nek mindenesetre azt mondta: „Akkor politizáltam aktívan és boldogan, amikor úgy éreztem, hogy tudok benne tényező lenni, aztán rájöttem, hogy hiányoznak hozzá a képességeim. Voltam kormánypárti és ellenzéki képviselő is: a mindennel való egyetértés, aztán az egyet nem értés nem értelmiségi embernek való. Boldogan tértem vissza a művészethez.”
Fekete György a rendszerváltás előtt nem sokkal kezdett politikai karrierbe, amikor 1988-ban belépett az MDF-be. Az Antall-kormány államtitkáraként létrehozta a Nemzeti Kulturális Alapot, 1995-ben lett a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Az MMA 2011 őszén alakult köztestületté, amit nagy felháborodás övezett, hiszen az eredetileg a Makovecz Imréhez köthető egyesület kimagasló kormányzati támogatásban részesült (anyagi és ideológiai értelemben is), kulturális támogatások szétosztásáért lett felelős, kulturális intézményeknek, értékes ingatlanoknak lett tulajdonosa. Fekete György ennek a köztestületi rangra emelt intézménynek lett az elnöke, 2017 októberétől pedig az akadémiának tiszteletbeli elnökeként dolgozott tovább.
A Magyar Érdemrend Nagykeresztjét Orbán Viktortól is ugyanebben az évben vette át. A miniszterelnök akkor azt mondta: „Fekete György azok közé tartozik, akik igyekeznek láthatóvá tenni a sokszínű magyar kultúra egyedülálló lelkületét. Ennek a szellemiségnek a fenntartása és megélése nélkül elveszíthetjük, ami Európát Európává, Magyarországot pedig Magyarországgá teszi.”