Itthon hvg.hu 2020. május. 25. 13:08

Bonthatják a Radetzky-laktanyát, nemzetgazdasági szempontból is kiemelt lehet a beruházás

A 180 éves, egykor műemlékként védett épületből legfeljebb egy fal maradhat az Átlátszó értesülései szerint.

Sürgősen bontani akarja a befektető a korábban műemlékként védett Radetzky-laktanya 180 éves épületét Budapesten a II. kerületi Bem téren – írja az Átlátszó.hu. Úgy tudják, még a tér felőli, védett tömböt sem szeretnék megtartani, legfeljebb egy homlokzati falat.

A projekt a lap szerint ehhez megkaphatja a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás státuszt. Úgy tudják, hogy az illetékes kormányhivatalnál a bontási kérelem mellett elbírálás alatt van az erről szóló javaslat is. Megkeresésükre a hivatal nem válaszolt.

A földhivatali nyilvántartás szerint Radetzky-laktanya jelenlegi tulajdonosa a NER-közeli WS Buda Project Kft., melynek két másik cég, a Blue Urban Elegant Kft. és a High Yield Vagyonkezelő Zrt. a tulajdonosai. A WS Buda project egyik ügyvezetője a nagyvállalkozóként ismert Wáberer György, korábban Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottja is, a másik ügyvezető Scheer Sándor, az Orbán Viktor jó barátjaként emlegetett Garancsi István tulajdonában lévő Market Zrt. vezérigazgatója. A Blue Urban Elegant Kft. Scheer Sándoré, a High Yield Vagyonkezelő Zrt. pedig Wábereré.

2016. júniusában a II. kerület változtatási tilalmat rendelt el a telekre, sőt, maga a Miniszterelnökség is elrendelte a Bem térre néző épülettömb egy alacsonyabb szintű, tehát nem műemléki védelmét. Így állt a laktanya mostanáig, amikor is a lap szerint a változtatási tilalom hatálya lejárt. A II. kerületi vezetés számára sem egyértelmű jelenleg, hogy az ingatlan mely részeire és milyen műemléki védelem vonatkozik pontosan – tették hozzá.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.