Itthon hvg.hu 2020. április. 20. 18:53

Karácsony: Az érettségi időszakában teljes gőzzel fog üzemelni a BKK

A napokban szétoszt a fővárosi önkormányzat 30 ezer maszkot a járókelők között.

Karácsony Gergely videóval jelentkezett hétfőn kora este. A főpolgármester elmondta, nem érti, miért akkor tartják meg (május 4-én) az érettségi vizsgákat, amikorra a járvány tetőzését várják.

Karácsony hozzátette, hogy az írásbeli érettségik időszakában ismét teljes kapacitással fog üzemelni a budapesti tömegközlekedés, sőt, a BKK vezetőitől azt kérte, mérjék fel, hol lehet még nagyobb igény ebben az időszakban járatokra.

Arról is beszélt, hogy a BKK járműveit a jövő héttől már csak maszkkal, vagy valamilyen más textillel eltakart arccal lehet majd használni. Annak érdekében, hogy segítsék ezt a folyamatot, a következő napokban több mint 30 ezer maszkot fognak szétosztani a budapesti járókelők között.

A videóban hangsúlyozta, rágalom, amit a tiszti főorvos állít, hogy nem lett volna orvosi ellátás a Pesti úti idősek otthonában. Szerinte az általa nyilvánosságra hozott levélből kiderül, hogy pontosan a kérdéses napokban végzett a velük szerződött orvos koronavírusteszteket a bentlakókon.

 

Hirdetés