Itthon T. R. 2020. március. 28. 14:00

A felhatalmazási törvényről a Fülkében: Nem lesz kontroll

A Társaság a Szabadságjogokért szakmai igazgatója szerint a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet, valamint az elfogadás előtt álló felhatalmazási törvény megváltoztatják az életünket. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.

Szabó Mátéval, a TASZ szakmai igazgatójával a felhatalmazási törvényről beszélgettünk. Ez az a jogszabály, amit a hét elején – az ellenzék miatt és a négyötödös felhatalmazás hiányában – nem, de a jövő hét legelején a Fidesz-kétharmad minden bizonnyal megszavaz.

A felhatalmazási törvény egyfajta biankó csekk, amit a kormány aláíratna az Országgyűléssel, több alkotmányossági kontrollt is kiiktatva maga körül – nem tudni, mennyi időre.

Szabó szerint a törvénytervezet lehetőséget teremt arra, hogy a kormány olyan jogszabályokat is meghozzon, amire korábban nem gondoltunk.

Szabó Máté
MTI / Kallos Bea

Veszélyes kikapcsolni a kontrollt – mondta.

A beszélgetésben szóba kerül, hogy:

  • lehet-e ezt felhatalmazási törvénynek nevezni,
  • igaza van-e a kormánynak, hogy emberéletek múlnak a törvény elfogadásán,
  • vagy esetleg az ellenzéknek van igaza, amikor úgy fogalmaznak, diktatúra épül,
  • miért kellett volna időkorlát a tervezetbe,
  • mi történik akkor, ha az országgyűlési képviselők is elkapják a koronavírust, ami hatással lesz az Országgyűlés összehívására vagy döntéshozatali képességére, és
  • mi az Alkotmánybíróság szerepe most.

Adásunkat itt hallgathatja meg:

 

 

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.