Itthon hvg.hu 2020. március. 26. 15:27

Súlyos következményei lehetnek a koronavírus-járványnak a vesebetegeknél

Hiány van a dialízishez elengedhetetlen fertőtlenítőszerekből.

A koronavírus-járvány nyomán kialakult válság miatt kritikus helyzetbe kerülhetnek a vesebetegek, az országos hiány miatt ugyanis nem jutnak hozzá a dialízishez létfontosságú fertőtlenítőszerekhez, ami végzetes is lehet egyesek számára.

Az Indexnek az egyik érintett beteg elmondta, hogy végstádiumú veseelégtelensége miatt otthoni dialízis-kezeléseket kell végeznie napi négyszer, amihez a legfontosabb a sterilitás és a fertőtlenítés. Két hete viszont bezárták a dialízisközpontot, így nem tudnak fertőtlenítőhöz jutni. Elmondása szerint a központ se kap már, és a gyógyszertárak, drogériák is kifogytak belőlük.

Sajnos, ha nem jutok fertőtlenítőhöz, az igencsak veszélyes lehet, mert a megfelelő sterilitás nélkül hashártyagyulladás lehet az eredmény. Ez igen komoly állapot, akár végzetes is lehet. Kórházi kezelést és ellátást igényel, ami ebben a helyzetben valljuk be, hogy nem lenne túl szerencsés"

– írta az olvasó, aki szerint valószínűleg több száz beteget érint ez a probléma.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.