A részeg férfi azért ütött, mert nem engedték felszállni a járatra.
Egy ukrán férfi akart felszállni az egyik buszra vasárnap délelőtt a VIII. kerületi Verseny utcában, a járat vezetője azonban közölte vele, hogy az indulásig ez nem lehetséges. Azt is megjegyezte, hogy a férfi ittas állapota miatt a tömegközlekedésben nem is vehet részt.
A sofőr az indulás előtt még leszállt a buszról, a férfi azonban utánament, és kétszer megütötte.
A buszsofőr az esetet követően értesítette a rendőrséget, akik a helyszínen elfogták a 29 éves ukrán állampolgárt, előállították a VII. kerületi rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vétele mellett – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és gyorsított eljárásban bíróság elé állítják.