Itthon hvg.hu 2019. július. 13. 15:59

A Momentum és a Párbeszéd sem támogatja az ózdi jobbikost

Eleve be sem álltak mögé szélsőjobbos múltja miatt.

Nemcsak a Demokratikus Koalíció, hanem a Momentum és a Párbeszéd is ellenzi Janiczak Dávid jelölését az őszi önkormányzati választásra Ózdon - írja a Mérce.

A DK öt nap után gondolta meg magát, és Janiczak szélsőjobboldali múltjára hivatkozva visszavonta támogatását. A Mérce azt írja, a Momentum és a Párbeszéd - ugyanilyen okból - eleve nem is állt mögé.

A Párbeszéd kifogásolta polgármestersége alatt tett intézkedéseit is, amelyek szerintük a szegényekkel és cigányokkal szemben kirekesztők, illetve "urambátyám-alapon" hozott döntéseket. A Momentum azt is felhozta, hogy Janiczak nem kért bocsánatot korai jobbikos korszakában tett megnyilvánulásaiért.

A jelen állás szerint Janiczak Dávidot változatlanul támogatja az LMP, az MSZP, Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma, valamint természetesen a Jobbik.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.