Itthon hvg.hu 2019. május. 06. 21:08

Nem nagyon hatotta meg a Néppártot Orbán szakítása

Van, aki még örül is annak, hogy Orbán nem akarja Webert támogatni.

Mint arról beszámoltunk, a Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor magyar miniszterelnök közölte, minden csúcsjelöltet alkalmatlannak tart az Európai Bizottság élére, beleértve az Európai Néppárt csúcsjelöltjét, Manfred Webert is, majd azt fejtegette, hogy a magyar kormány nem támogathat egy olyan embert - Webert - aki eleve bejelenti, hogy nem tart igényt a magyarok szavazataira.

Orbán itt arra utalt, hogy Weber még egy március végi interjúban azt mondta, ha csak a Fidesz szavazataival szerezhetné meg az Európai Bizottság elnöki posztját, akkor inkább nem vállalja a tisztséget, mert nem akarja, hogy jobbról válasszák meg.

Orbán mindenesetre hétfőn megvonta támogatását Manfred Webertől, az Európai Néppárt szóvivője a Politicónak pedig úgy kommentálta Orbán bejelentését, hogy

Nem Manfred Weber lesz az Európai Bizottság első olyan elnöke, akit a Fidesz szavazatai nélkül választanak meg.

2014-ben ugyanis a szintén néppárti Jean-Claude Junckert sem szavazták meg.

A korábban a Fidesz néppárti kizárását követelő finn Nemzeti Koalíciós Párt (Kokoomus) egyik EP-képviselője, Petri Sarvamaa a lapnak egyébként úgy nyilatkozott, hogy Orbán bejelentése csak azt mutatja, hogy a Néppárt korábban jó döntést hozott, a Fidesz felfüggesztése is elég erős lépés volt és megtette a hatását. Sarvamaa szerint ha a Fidesz menni akkor, akkor menjen, de szerinte ez éppen, hogy nem fogja megrengetni Weber kampányát, sőt, még jól is jöhet neki.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.