A héten nyilvánosságra kerültek a centenáriumi Trianon-emlékmű tervei, amelyek elég gigantikusak bizonyultak ahhoz, hogy első pillantásra senki se vegye észre a megrendelő valódi célját: úgy alkotni bombasztikusat, hogy azt csak az lássa, aki tudja, merre kell keresni. Egy Gyurcsány-kormány is épp így oldotta volna meg a feladatot. Orbán Viktornak a jelek szerint a háta közepére sem kell a jövőre esedékes századik évforduló. Ez a hvg.hu heti belpolitikai elemzése.
Száz méter hosszú tájépítészeti alkotás zárja majd az Alkotmány utcát, amely a trianoni békediktátum századik évfordulójára készülne el, és az lenne a célja, hogy kifejezze a nemzet határokon túlnyúló egységét. A tervek szerint a Kossuth tér felől a Bajcsy-Zsilinszky út felé süllyedő emlékmű falán a magyar királyság 1913-as összeírása szerinti összes település neve szerepel majd. Pozsonytól Újvidékig, Munkácstól Kismartonig, Kolozsvártól Eszékig, és persze a végpontok között ott lesz a mai Magyarország a városaival és falvaival. A föld alá vezető rámpa végén pedig egy örökláng őriz majd egy megtört gránittömböt, ha már a tűz összeforrasztani nem tudja azt.
A sírt, hol nemzet süllyed el
A leírás és a tervrajz is emlékeztet a berlini holokauszt-emlékműre, ahol szintén a föld alá vezetnek az utak, hogy az embert elnyelje a csend és a félhomály a napfényes város közepén. Klausztrofóbiás, enyhén nyomasztó élményt kelt a járószín alá vezető lejtő. Épp ezt az élményt váltja ki a vietnami háború amerikai áldozatainak washingtoni emlékhelye is. Bár a Trianon-rámpa elvileg az összetartozást jelképezi majd, valójában a sírba szállás szimbolikáját használja.
Ennél is furcsább, hogy az ilyen térépítészeti alkotásoknál az élményt mindig a visszatérés zárja le. Az ember kijut a berlini betontömbök közül a demokratikus, a szomszédjaira veszélyt nem jelentő Németországba. Washingtonban pedig a halálból vissza az életbe. Aki az Alkotmány utcában a „fájdalom völgyéből” majd visszajön a felszínre, annak viszont épp a csonka Magyarország nyújt vigaszt. Az emlékmű sötétségével kontrasztban álló világosság maga a Trianon utáni ország.
Lelkük rajta.
A koncepciónál is érdekesebb, hogy az emlékmű szakít azzal a Trianon-giccsel, ami a kisebb magyar településeket elárasztotta. Ezeken rendre szerepel a szétszakított térkép és a nemzethalált jelképező kereszt. Az emlékműveket kiegészítheti a korona, a kopjafa, a székely kapu vagy akár egy allegorikus nőalak az ártatlan szenvedés szimbólumaként. Egy biztos, a magyar köztéri Trianon-ábrázolásban nincs semmi elvont. Nyers szemrehányás és nem titkolt revánsvágy sugároz róluk. És akkor épp a központi emlékműhöz kell majd professzorokat állítani?
Hagyományos Trianon-emlékmű
Vaskefe után földalatti
Baán László Liget-pápa szokta mondani, hogy a jobboldali nyilvánosságban „vaskefének” csúfolt 1956-os emlékmű is nehezen értelmezhető a nonfiguratív művészetről lenevelt magyarok számára. Pedig könnyű lenne megfejteni a szobrot: egyénként alacsonyak és gyengék vagyunk, de egy akaratban egyesülve magas, erős és fényes lesz a nemzet, még a földet is feltúrja maga előtt. A Városliget határán álló emlékmű mindent teljesít, amit egyébként egy fontos nemzeti emlékhelynek kell:
kiemelkedik környezetéből, teret követel magának, uralja a szemlélődőt.
És akkor most menjünk vissza az Alkotmány utca végébe, amely pillanatnyilag zsákutca. A készülő emlékmű elveszik a föld alatt, a mellette álló, hatalmi építészet palotái között. A Kossuth tér felől nem látszik majd belőle semmi. Könnyebb tehát az Orbán-kormánynak visszaépíteni a Horthy-kor önsajnáltató emlékművét, amely a vörösterror áldozatait gyászolja majd Nagy Imre szobrának helyén, mint építeni egy olyan központi emlékhelyet a trianoni országvesztésnek, ami kiszolgálja a Fidesz szavazóinak ízlését és elvárásait.
Logikusan gondolkodva nincs ebben semmi meglepő. A Horthy-korszak hatalmi reprezentációját mindenben másoló Orbán-kormány épp a legfontosabb kérdésben kénytelen eljátszani a feledékenyt. A két világháború közti politika a határrevízió céljának rendelt alá törvényt és emberi életet egyaránt. Minden józan magyar gondolkodó levonhatta a következtetést az ilyen politika sikeréről. Orbán Viktor problémája, hogy a józanság szempontjából épp az ő táborát szeli ketté a határvonal. Ezen a hétvégén is szaladtak a Facebookon olyan montázsok, amelyek minimális programként az etnikai határok mentén újrarajzolt nemzetállamokat követeltek a Kárpát-medencében. De nem csak a közösségi média bugyraiban, a kocsmákban és négy fal között hallani nagyobb Magyarországról szóló álmokat. Raffay Ernő Trianon 98. évfordulóján a megboldogult, de más logó alatt továbbélő Magyar Időkben követelt határrevíziót, és ehhez szükséges haderőfejlesztést.
Ha valakinek sikerül, az Orbán lesz
Számíthatunk arra, hogy a centenárium közeledtével egyre hangosabbá válik majd a jóvátétel követelése. Ez Orbán Viktor számára is kellemetlen, hiszen legelvakultabb hívei szentül meg vannak győződve arról, hogy ekkora tehetségű és történelemformáló képességű magyar politikus csak ötszáz vagy ezer évenként születik (vagyis államalapító István és Orbán Viktor személyén túl egyesek Mátyást is ide sorolják, másoknál ő már nem fér az elitklubba).
Épp egy ekkora hérosz ne tudná eltolni a határokat?
Orbán 2018-as székfoglalóján egy víziót kínált határrevízió helyett: egy olyan Kárpát-medencéből kiinduló közép-európai régiót, amely gazdaságilag, politikailag és kulturálisan egységbe forr. Hangsúlyozta, hogy a szomszédjainknak nem kell tartani a tervektől, Magyarország nem jelentett veszélyt rájuk. Sok dicséretet nem gyűjtött be az elmondottakra a kormányfő, hiszen a tábora ennél többről álmodik, az ellenzék szemében úgysem tud jót csinálni, a szomszédok pedig gyanakodva figyelnek mindent, aminek akár határmozgatás nélkül is a trianoni jóvátétel lenne a célja.
A századik évforduló Orbán Viktor számára csak veszélyeket hordoz, hasznot sehogyan sem hajt. Irreális célokat dédelgető táborát kénytelen lesz kiábrándítani, és minél inkább teret enged az össznépi gyásznak, annál nehezebben tudja majd folytatni regionális kiskirályi szerepének építését. A Kossuth térről kitolt, föld alá süllyesztett Trianon-emlékmű pontosan mutatja, mennyire gondban van az évforduló kapcsán. Olyan mű készül, amelyet a parlament főlépcsőjéről nem lát majd a külföldi vendég, és amelyről hiányzik a szétszakított térkép, Trianon hagyományos ábrázolása.
Ahogy a német megszállás emlékét megerőszakoló emlékmű a Szabadság téren, úgy az Alkotmány utcai rámpa is többet mesél majd Orbán Viktor országlásának problémás múltképéről, mint az emlékhely eredeti tárgyáról.
