Itthon MTI 2018. december. 23. 15:33

Nyomkövetőt szerelnek egy férfira, aki füstgyertyát dobott a Sándor-palotára

A bíróság nem jogerősen elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a férfinak, aki füstgyertyát dobott a Sándor-palotára. A döntés szerint - mivel a férfi miatt egy másik büntetőeljárás is folyik - nyomkövetőt fog kapni a gyanúsított.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Friss cikkek a témában

A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írja, hogy a megalapozott gyanú szerint a 28 éves férfi pénteken az éjszakai órákban, az I. kerületi Szent György téren tartott demonstrációt követően egy füstgyertyát dobott az államfői hivatalnak helyt adó épület, a Sándor-palota falára, amely megrongálódott, a füstgyertya égésnyomokat és piros festéknyomokat hagyott rajta. A férfit a rendőrség elfogta, őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatására.

A gyanúsított ellen másik büntetőeljárás is folyik, mert már egy korábbi demonstráción is garázda magatartást tanúsított. Emiatt reális a veszélye, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követ el. Ezért a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított nyomkövető eszközzel biztosított bűnügyi felügyeletének elrendelésére.

Az ügyészi indítvány alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét négy hónapra azzal, hogy a gyanúsított nyilvános - köztük politikai jellegű - rendezvényen, felvonuláson, tüntetésen nem vehet részt.

A bírói döntés nem jogerős, az ügyészség fellebbezett.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.