Itthon nyüzsi 2018. december. 03. 15:21

Egyetemet bezárni nem kell félnetek jó lesz

Nincs itt semmi látnivaló, nem lesz itt semmi egyetembezárás, a CEU-ügy csak blöff. Másfél éve beszél összevissza a kormány.

A magyar miniszterelnök 2017. április 10-én, Zsolt napján felállt a parlamentben, és a következőket mondta: „Az a helyzet, hogy Magyarországon egyetlen egyetemet sem zárunk be. Magyarországon egyetemeket szoktunk alapítani és nyitni, ebben bízhatnak a jövőben is.” Azt is hozzátette, hogy dezinformációs kampány zajlik Magyarország ellen, de ők Soros György Közép Európai Egyetemét sem zárják be.

Azóta 600 nap telt el. Ma Ferenc, Olívia és Xavér napja van. A nemzetközi rangsorokban elért helyezései alapján az ország legjobb egyeteme, a CEU bejelentette, hogy minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében. Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora úgy fogalmazott: „Ez példátlan. Egy amerikai intézményt kiszorítanak egy NATO-szövetséges országból. Egy európai intézményt elűznek az Európai Unió egyik tagállamából.”

A kormány részéről legutóbb, egész pontosan múlt szerdán, Stefánia napján Kósa Lajos nyilatkozott meg a CEU-ról. Mint mondta, „az egyetem esetleges Bécsbe költözése csak blöff".

Előtte a külügyminisztérium, november 24-én, Emma napján adott ki közleményt: "Ami most zajlik, egy Soros-féle politikai blöff, a politikai hisztériakeltés legújabb állomása". Ugyanezt mondta Orbán Viktor is november elején, Tivadar napján, továbbá a történet legszimpatikusabb szereplője, a CEU-n végzett Kovács Zoltán is október 25-én, Blanka és Bianka napján.

A CEU-ügy egyébként tavaly áprilisban kezdődött, a lex-CEU néven elhíresült, és mai sötét nappal beteljesedett törvény bejelentésekor. Akkor, egész pontosan április 4-én, Izidor napján az akkori Emmi miniszter, Balog Zoltán azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy ha „az lenne a cél, hogy ellehetetlenítsünk külföldi egyetemeket, azt a jelenlegi jogszabályi keretben is lehetne”.

Azóta, mondjuk sem Balog Zoltán, sem Kovács Zoltán nincs már a helyén.

De nekik nem kellett Bécsbe költözniük.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.