Nyíltan homofób szöveg ez a fideszes politikustól.
Szombaton volt a Budapest Pride felvonulás, a hangulat frenetikus volt, csak néhány mocskolódó gondolta úgy, megzavarja a menetet gyalázkodó bekiabálásokkal. Meg Simonka György. Ő a közösségi oldalára azt írta:
„Valahogy a Pride képeibe botlottam a telefonomon, kevésen múlott, hogy ne essen ki a kezemből a telóm. Szerintem, ezeknek a buzeránsoknak a többsége nem magyar ember! Ide jönnek provokálni. Ezt szó nélkül hagyni,…hát nem tudom. Szerintem: a családhoz igenis egy nő és egy férfi kell. A környezetemben élők, velem együtt óriási többségben gondolják úgy, hogy a házasság szentségét veszélyeztetik az ilyen deformált gondolkodású, nyílt színi provokációk.”
Simonka bejegyzése (mint látható, írásunk elkészültekor a poszt még látható volt, de utána már csak a fenti kép fogadja a látogatót - a szerk.) helyett/után/mellett inkább ajánljuk mindenkinek riportunkat arról, hogyan nevelik gyermekeiket a szivárványcsaládban élők.
Simonkáról meg annyit, hogy a Hír Tv is beszámolt arról, vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Hadházy Ákos a fideszes politikus ellen, egyúttal az LMP-ből kilépett független képviselő az OLAF-hoz fordul a Simonkához köthető cégek ügyében. Hadházy sajtótájékoztatóján azt mondta: a fideszes országgyűlési képviselő a kardoskúti képviselő-testület ülésén elszólta magát, amikor sajátjaként hivatkozott a családtagjai tulajdonában álló, jelentős profitot termelő cégekre.